Csillagászat Napja és Közgyűlés

2013 áprilisának a végén vette át a Túra a Naprendszerben elnevezésű projektünket az MVH. Ide tartozik a csillagvizsgáló és a Túra a Naprendszerben terepkerékpáros útvonal is, amely a Gödöllői-dombság déli részén fekvő településeket köti össze, mintegy 73 km-es távon.
Ebből az alkalomból tartottunk egy kis összejövetelt, melyet több fontos esemény is színesített. Április 21-én volt a Csillagászat Napja is valamint erre a napra időzítettünk egy megbeszélést az új távcsővel kapcsolatban. Ha már ilyen szépen összejöttünk, akkor már megtartottuk az éves rendes közgyűlésünket is. A Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a 2017. évről készített közhasznúsági beszámolót. Második napirendi pontként az 500/2500-as épülő Newton távcsővel kapcsolatos újabb fejlemények kerültek megbeszélésre az új csillagvizsgálóval egyetemben. Átadásra került a Bartos Pál emléklap, melyet Kiss Szabolcs kapott az egyesületben végzett több éves áldozatos munkájáért.
Csillagászati vonatkozása volt még a napnak az áprilisi Lyridák maximuma. A nem jelentős hullást egy sporadikus tűzgömb megjelenése vezette be. A tűzgömb a pályájának a végén szétrobbant. Talán az “égi csillagász barátaink” küldték tűzijáték gyanánt. Valamint egy naposzlop megjelenése is emelte az est hangulatát.
De semmi sem múlta felül az egyesület “szakácsának” a teljesítményét. Kiss Zoli barátunk ismét remekelt csodás, marhalábszárból főzött gulyáslevesével.
Sötétedés után nagyon sok érdeklődő is felkereste a csillagdát, végre kellemes idő volt és csillagos ég.
Az utolsó lelkes csillagászok hajnal tájban tértek nyugovóra.
Köszönöm mindenkinek aki eljött hozzánk!