A galaxisok világa

Galaxisok világa Sülysáp 003Március 22.-én a Jászapáti Meridián Csillagászkör vezetője volt a vendégünk. Előadásában bevezette az érdeklődőket a galaxisok világába. Az érdeklődők az előadás után saját szemükkel is megtekinthettek sok olyan galaxist amely az előadásban is szerepelt. Természetesen a galaxisokon kívül más egyéb látványos csillagászati objektum is távcsővégre került. Szerencsére 22 óráig remek, nagyon tiszta égbolt alatt tudtuk ezeket a látványosságokat megmutatni. Ezután intenzív felhősödés kezdődött, de ez nem szegte kedvét a résztvevők mintegy felének. Mint az ilyen előadásoknál már szokássá vált a program jóval éjfél után ért véget, a borultság ellenére ilyen sokáig beszélgettek e résztvevők.