Csillagászat Napja – 25 éves a Hubble űrtávcső

20150425-IMG_1767A Csillagászat Napján szinte minden a 25 éve felbocsájtott Hubble űrtávcsőről szólt. A SACSE is nyert egy 3×2,25 méteres posztert az Európai Űrügynökség által kiírt pályázaton. A program egy kis szándékos időcsúsztatással kezdődött, mert az eredeti elképzelés helyett a csillagvizsgáló teraszán kellett megtartani az előadást és a poszter leleplezését. Amíg a sötétedésre vártunk addig a három fényes csillagászati objektum volt a fő attrakció, természetesen később is amikor már beállt a sötétség és látványosabbá váltak, a Vénusz a Jupiter és a Hold. A 19:30-kor elhangzott megnyitó után Kalup Csilla diákolimpikonunk leplezte le a képet, amelyről ezután részletes előadást tartott mintegy 10 percben. A fő program Horvai Ferenc csillagász előadása volt az űrkutatásról és benne részletesen a Hubble űrtávcső 25 évéről. Az előadás után szerencsénkre nagyon szép derült idő köszöntött az érdeklődők népes seregére, az itt-ott úszkáló felhők is átadták a terepet az égi objektumoknak. Az udvaron 2 db. 300-as Dobson távcső és egy 250-es Newton EQ6 állta az érdeklődők rohamát. Természetesen az csillagvizsgáló főműszerére volt mindenki kíváncsi, így itt elég hosszú sor alakult ki, néha 15 perces várakozással. Érdeklődők folyamatosan érkeztek egészen 22:00 óráig. Összességében mintegy 150 fő látogatta meg a Csillagászat Napján a Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgálót.