Cygnus OA-8E: teherűrhajó az űrállomásra (Rovat: Az Űrállomás és az USA)

Az Orbital ATK teherűrhajója Antares rakátával indult, a NASA megbízásából ellátmányt visz a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

A Cygnus teherűrhajó legújabb példányának startjára november 12-én, magyar idő szerint 13:19-kor került sor a Wallops-szigetről. A Cygnus mostani repülésének jelzése OA-8E. Az első betűk a gyártó cégre utalnak, a 8-as a sorszám, a végén az E pedig az angol extension (kiterjesztés) szó rövidítése. Ez utóbbival azt jelzik, hogy az Orbital ATK a korábbi Cygnus repülésekkel már teljesítette a NASA-val kötött eredeti teherszállítási szerződésében vállaltakat, ez a mostani rakomány már azon felül értendő. A 2013-as próbarepülésen túlmenően a Cygnus előző hét szerződés szerinti repülése közül négy alkalmával Antares rakétát használtak, de a harmadik (Orb-3 jelű) start 2014-ben kudarccal (robbanással) végződött. Ezután az Orbital ATK kisegítő megoldásként a United Launch Alliance Atlas-5 rakétái mellett döntött, amelyek Floridából emelték a magasba a teherűrhajókat a három alkalommal. Ezúttal – mint egyszer már tavaly októberben (OA-5) – visszatértek a megújított Antares hordozórakétához és a virginiai partok közelében felvő Wallops-szigetre.

Esti felvétel az indításra váró kétfokozatú Antares hordozórakétáról, a Wallops-szigeten levő MARS (Mid-Atlantic Regional Spaceport) 0A jelű startállásában. (Kép: Alexander Polimeni / Spaceflight Now)

Az indítást egy nappal előbbre tervezték, de szerencsétlen módon egy repülőgép rossz időben és rossz helyen volt, berepült a rakéta felemelkedése miatt lezárt légtérbe. Így a műveletet az utolsó percekben le kellett állítani, addig halasztva a startot, amíg másnap az indítóhelyhez képest az ISS a pályáján újból a megfelelő pozícióban haladt el. A Cygnus kereskedelmi teherűrhajó mostani példánya az idén januárban elhunyt Apollo-űrhajós, Eugen Cernan tiszteletére az SS Gene Cernan nevet kapta. Az összesen 3,35 tonna rakományt szállító Cygnusban utazott a világűrbe 11 amerikai készítésű apró műhold (CubeSat) is, technológiai kísérleti, földmegfigyelési és tudományos feladatokkal.

A Cygnus OA-8E teherűrhajó a rakéta a szerelőcsarnokban, mielőtt rákerült volna a rakéta orrkúpja. (Kép: Orbital ATK)

A Cygnus két nappal később közelíti meg autonóm módon a Nemzetközi Űrállomást. A hat főből álló személyzetből Paolo Nespoli olasz űrhajós irányítja majd a robotkarral történő befogást és a csatlakoztatást a Unity modul dokkolónyílásához. Segítője az amerikai Randy Bresnik, az ISS jelenlegi parancsnoka lesz. A tervek szerint a teherűrhajó december 4-éig marad az űrállomásnál. Addig az űrhajósok kirakodják az ellátmányt, például élelmiszert, ruházati felszereléseket, és számos kísérleti berendezést és mintát. Utána megpakolják a Cygnust a bázison feleslegessé vált dolgokkal és hulladékkal. Ez a teherűrhajóval együtt megsemmisül majd a légkörben, a Csendes-óceán déli vidéke felett. Előtte azonban a Cygnus megemeli a pályamagasságát 500 km-re, és ott engedi önálló pályára a CubeSatokat.

Frey Sándor

Forrás: www.urvilag.hu