Extrém bozóttüzek Ausztráliában

Bejárják a világot az Ausztrália délkeleti részén hónapok óta pusztító tüzek sokkoló képei, köztük számos műholdfelvétel is.

Ausztrália Új-Dél-Wales és Victoria államát emberemlékezet óta a leghevesebb bozóttüzek sújtják. A mostani szezon nagyon korán kezdődött, a szokatlanul forró időjárás miatt pedig még korántsem lélegezhetnek fel a helyiek. A tüzeknek az élővilágban véghez vitt pusztításáról, a hősies oltási munkákról, az emberi áldozatokról és a kitelepítésekről nap mint nap olvashatunk a sajtó híradásaiban.

A tüzek kiterjedésének szemléltetésére talán az egyik legjobb eszköz az optikai földmegfigyelő műholdak által készített képek bemutatása. Ezek az űreszközök néhány száz km-es magasságból, rendszerint több hullámsávban végzik megfigyeléseiket, a látható és az infravörös fény tartományában. Felbontásuk és az egyszerre leképezhető terület mérete is széles skálán változik. Az amerikai Landsat-8 vagy az európai Copernicus program Sentinel-2 műholdjai például a 10 m nagyságrendjébe eső felszíni felbontással dolgoznak, látómezejük nagyjából 200–300-km-es. Ez utóbbi már nem is elegendő a bozóttüzekkel és a szelek szárnyán akár több ezer km-es távolságba eljutó füsttel érintett területek egyszerre történő leképezésére. Nagyobb látómezővel, de kisebb felbontással való áttekintésre rendelkezésre állnak például a Copernicus Sentinel-3 műholdpáros tagjai, vagy a NASA Terra és Aqua műholdjai.

Az említett műholdak közelmúltban nyilvánosságra hozott képeiből mutatunk be alább néhány példát. Természetesen a földmegfigyelő műholdaknak se szeri, se száma, így rengeteg kép készül velük, a példák kiragadottak.

Az amerikai Aqua műhold MODIS (Moderate Resolution Imaging Spectroradiometer) berendezésével 2020. január 4-én készített, a valódi színeket visszaadó műholdkép Canberra környékéről. A nagyobb településeket megjelölték, a szinte teljesen füsttel borított partvonalat berajzolták. A füst színe szürkésfehér és drapp, a felhők színe fényes fehér. A helyenként a füst fölött látható felhők valószínűleg olyanok, amelyek keletkezését a tűz által felforrósított levegő feláramlása váltotta ki (füstviharfelhő vagy pirocumulonimbus). (Kép: NASA EO / Joshua Stevens / NASA EOSDIS/LANCE, GIBS/Worldview)

A Sydneytől mintegy 150 km-re délre fekvő Sussex Inlet (a tengerparton, jobb oldalt középen), 2019. december 31-én készült Sentinel-2 műholdképen. Itt közel 50 km átmérőjű körben minden leégett. Az érintett, még mindig égő terület szélét a narancs színű aktív tűzfészkek és a belőlük felszálló füst jelzi. A kép színezéséhez, az aktív tűzzel érintett területek kiemeléséhez az infravörös sávok felvételei segítettek. (Kép: módosított Copernicus Sentinel adatok 2019 / Sentinel Hub / Geo-Sentinel)

A tűzviharfelhők keletkezése során szokatlan magasságokig, egészen a sztratoszféráig is eljutottak a füstből származó részecskék. A felső képet az amerikai Suomi-NPP műhold VIIRS (Visible Infrared Imaging Radiometer Suite) készítette. A Csendes-óceán fölött bejelölték rajta a NASA Calipso műholdjának CALIOP (Cloud-Aerosol Lidar with Orthogonal Polarization) műszere által végzett aeroszolmérések helyét. Ez utóbbiak az alsó képen látható keresztmetszetet adják. Az adatokból kitűnik, hogy 15–19 km magasságban is megnövekedett a részecskék koncentrációja. (Kép: NASA EO / Joshua Stevens / CALIPSO team / VIIRS adatok: NASA EOSDIS/LANCE és GIBS/Worldview, Suomi National Polar-orbiting Partnership)

Időnként vulkánkitörésekből származó füstrészecskék is eljutnak a sztratoszféráig. Ezeket az eseteket a kutatók különös figyelemmel kísérik, mert a levegő lehűlését okozhatják. Az időjárást és az éghajlatot alakító hatásukat intenzíven kutatják, de akár a sztratoszférikus ózon mennyiségét is befolyásolhatják. A hatás az esemény után adott esetben hosszú hónapokig is kimutatható, az aeroszolok pedig a magasban sok ezer km-re eljuthatnak a keletkezésük helyétől. Az erdő- és bozóttüzekből származó részecskék összetétele más, több szenet tartalmaz, mint a vulkáni eredetű felhők. A mostani ausztráliai természeti katasztrófa eredményeként keletkező füst műholdas megfigyelései és a modellszámítások azt mutatják, hogy az már átutazta a Csendes-óceánt, félig megkerülve az egész bolygót – sőt egészen körbeérve, idővel visszajut majd kiindulási helye fölé. Új-Zélandban is levegőminőségi gondokat okozott a nyugat felől érkező füst, a behavazott hegycsúcsokra és gleccserekre hamuréteg ült.

Ez a fénykép január 4-én, az Ausztrália fölött elrepülő Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről készült. (Kép: NASA EO)

Végül egy olyan képet mutatunk be, amely nem műholdfelvétel, bár a közösségi médiában nemrég sokan ezt terjesztették róla. A műholdakhoz annyiban van köze, hogy a rajta ábrázolt adatok ilyen mérésekből, a NASA adatbázisából származnak. De nem az „egyszerre égő Ausztráliát” mutatja egy képen, hanem egy térhatású vizualizáció. Rajta a piros és narancs színű foltok egy egész hónapon át fellobbanó tüzek helyét jelző pontokból állnak össze.

A sokak által félreértelmezett illusztráció, amelyen a szezon december 5. és január 5. közötti ausztráliai bozóttüzeinek helyszíneit tüntették fel, a NASA FIRMS (Fire Information for Resource Management System) adatbázisából. A szimbólumok mérete nem arányos az adott tűz kiterjedésével. (Kép: Anthony Hearsey)