Jászfényszaru

Augusztus 12-én Jászfényszarun voltunk előadást és csillagászati bemutatást tartani. Az előadás délután 14 órakor volta a művelődési házban táborozó mintegy 50 gyereknek, felügyelő tanáraiknak és szintén segítő középiskolásoknak. Nagyon jó körülmények voltak biztosítva az előadás lebonyolítására.

A távcsöves bemutatóra este mentünk vissza közel a városhoz, a város szélén található ún. vásártérre. Ide is nagyon sokan látogattak ki. Kora este inkább a kisebbek, és ahogy haladt az idő egyre több felnőtt jelent meg. A Hold, Jupiter és Szaturnusz mellett több fényes mély-ég objektum és kettőscsillag szerepelt a bemutatott égitestek között.