Kalup Csilla sikeres TDK dolgozata

Jól kezdődött a 2018-as esztendő tagtársunknak, Kalup Csillának. Csilla az ELTE TTK Fizika alapszakán tanul, jelenleg másodéves hallgató és csillagász szeretne lenni. Tanulmányai mellett az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Intézetének egyik fiatal demonstrátor alkalmazottja, ennek keretén belül tudott bekapcsolódni a csillagászati kutatómunkába témavezetője, Sódorné Bognár Zsófia oldalán. Január első napjaiban hirdették ki, hogy a 2017-es ELTE kari Csillagász TDK naprendszer és sztelláris asztrofizika szekciójában 1. helyezést ért el “Pulzáló fehér törpék nyomában: lehetséges TESS célpontok fotometriai analízise” c. munkájával.

Csilla 5. osztályos diákként kezdett ismerkedni a csillagászattal a jászberényi könyvtárban kialakuló csillagászati szakkörben. A szakkör lényegében a könyvtárban kialakított csillagvizsgáló köré tömörült, csillagászat iránt érdeklődő emberekből jött létre, Jászcsillagászok Baráti Köre néven. A felnőttek mellé 8-10, általános iskolába járó diák is csatlakozott, köztük Csilla is. Első sikerük az általános iskolások részére rendezendő országos csillagászati vetélkedőn elért 2. helyezés volt.

Középiskolában másodmagával, kilencedik osztályos diákként előrehozott érettségi vizsgát tett csillagászatból 98%-os eredménnyel Kecskeméten. Következő évben megmérette magát a középiskolások országos csillagászati versenyén, ahol meglepetésre rögtön az élen végzett, és így bekerült a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizika Diákolimpia magyar csapatába. Diákolimpián két alkalommal vett részt versenyzőként, egyetemre kerülése után, pedig mint felkészítő tanár segíti az elkövetkező csapattagok fejlődését. Ennek fényében vett részt tavaly a thaiföldi olimpián az olimpiai csapat egyik kísérőjeként.

Csilla 4 éve tagja a Sülysápi Amatőrcsillagász Közhasznú Egyesületnek, ahol Világos Blanka személyében olimpiai csapattag társa is van.

A dolgozat az alábbi linken érhető el.

Pulzáló fehér törpék nyomában