Könyvajánló: Űrtáborosaink

Negyedszázados sikertörténet a Magyar Asztronautikai Társaság nyári ifjúsági űrtáborainak sorozata. A most megjelent interjúkötetben 12 egykori résztvevő eleveníti fel, mit adott neki a tábor.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) a hazai űrtevékenység szakmai civil szervezete, első jogelődje 1956-ban alakult. Ahogyan az Űrtáborosaink című interjúkötet előszavában Almár Iván, a MANT örökös tiszteletbeli elnöke fogalmaz: „Az ifjúsági űrtáborok egyesületünk késői, de nagyon sikeres gyermekei. Bármilyen hihetetlen, sem az éppen idén 60 éve megalakult Központi Asztronautikai Szakosztály, sem utóda, az 1986-ban létrejött MANT egészen 1994-ig nem szervezett ifjúsági táborokat. Talán senki nem gondolt arra, hogy szükség lenne rá. Pedig az immár 25 éves sikertörténet bizonyítja a program életképességét.”

Az 1994 óta megrendezett magyarországi űrtáborok ötlete dr. Abonyi Ivánné, a MANT akkori ügyvezető főtitkárhelyettese nevéhez köthető. A kezdetekben ő volt az, aki összefogta, szervezőként hasznossá, emlékezetessé tette az űrkutatás iránt érdeklődő fiatalok – általános és középiskolás diákok – számára a nyári táborokat. A kötet is az ő egyik régebbi írásának felidézésével indul, amelyben szó esik a kezdeti lépésekről, a máig élő hagyomány kialakulásáról, az első néhány év táborairól.

Utána 12 olyan interjú következik, amelyekben egykori űrtábori résztvevők, ma már fiatal szakemberek – mérnökök, informatikusok, fizikusok, csillagászok – mutatkoznak be. Legtöbbjük valamilyen tudományos vagy műszaki pályán – méghozzá az űrkutatáshoz kapcsolódó területeken – ért és ér el sikereket. Trupka Zoltán beszélgetőpartnerei – névsorba rendezve Bacsárdi László, Bodó Zsófia, Csengeri Tímea, Hirn Attila, Könyves Vera, Markovits-Somogyi Rita, Milánkovich Dorottya, Pintér András, Várhegyi Zsolt, Vincze Miklós, Vizi J. Csenge és Werner Norbert – kivétel nélkül örömmel vállalkoztak az interjúra és visszaidézték, mennyire fontosnak tartják diákkoruk űrtáborait – nem csak az ott megszerzett tudást, de az arra az időszakra visszanyúló baráti és szakmai kapcsolatokat is.

1994 óta ezres nagyságrendben vettek részt diákok a MANT űrtáboraiban, így a beszélgetőtársak kiválasztása során sem törekedhettek a teljességre. A régebbi űrtáborozók közül vannak, akik nehezebben elérhetők, külföldön dolgoznak, nem maradtak meg a MANT „látókörében”. Egy részük azonban mára az egyesület legaktívabb tagjainak, választott tisztségviselőinek utánpótlását adja.

Az interjúkat követően Bacsárdi László és Milánkovich Dorottya írásában az eddigi helyszínekről, az űrtáborok jelentőségéről és tanulságairól, a programoknak az elmúlt években kialakult felépítéséről olvashatunk. Végül a legújabb, 2010 és 2018 közötti táborok résztvevőinek listája is szerepel a könyvben, időrendben visszafelé haladva. Közülük kerülhetnek ki majd azok, akik az interjúkötet reménybeli folytatásaiban, öt, tíz vagy tizenöt év múlva megszólalhatnak!

Az Űrtáborosaink című interjúkötet érdekes, már-már lebilincselő olvasmány, és nem csak azok számára, akik valaha maguk is részt vettek ebben a kalandban, akár diákként, előadóként, vagy táborvezetőként. Lelkesítő lehet olyanoknak is, akik bármilyen formában fiatalokkal, oktatással és ismeretterjesztéssel foglalkoznak. Az űrtáborok története azt üzeni ugyanis, hogy érdemes ilyen erőfeszítéseket tenni, még akkor is, ha a munka közvetlenül és rövid távon nem mindig tűnik „kifizetődőnek”. Végezetül jó szívvel ajánljuk a könyvet a mostani űrtáboros korosztályba tartozó diákoknak – és persze szüleiknek és tanáraiknak is. Talán még inkább megjön a mai 13–18 évesek kedve ahhoz, hogy maguk is űrtáborozóvá, a hagyományok továbbvivőivé váljanak. Bár a MANT következő, 2019-es sátoraljaújhelyi űrtáborába már lezárultak a jelentkezések, biztosak lehetnek benne, hogy 2020-ban is folytatódik a sorozat!

A Trupka Zoltán által készített és szerkesztett, 76 oldalas interjúkötet a MANT gondozásában, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával jelent meg. Az érdeklődők számára a könyv 1500 Ft-os áron beszerezhető a MANT-nál, az erre vonatkozó kéréseket az iroda@mant.hu címre küldjék.