Mendei Pünkösd és Sóút II. túrák

Az idén már a második alkalommal érintette a csillagvizsgálónkat a Tápiószelei Természetbarát Klub szervezésében rendezett Pünkösdi és Sóút túrák.

A Pünkösdi túrák mindegyike érintette a csodálatosan feldíszített mendei templomot, amely a világon egyedülálló. A Pünkösd 10 /km/ a sülysápi Wass Albert Művelődési központból indulva elsőként a csillagvizsgálóhoz jött majd folytatva az utat Mende felé. A Pünkösd 20 /km/ a Sápi patak forrása felé haladva Mendén ért véget. A Pünkösd 30 /km/ szintén a Sápi patak forrása felé indult, de Mendéről vissza fordulva utolsó állomásként érintette a csillagdát.

A Sóút II. 35 /km/ Maglódról indulva érintve Mendén a feldíszített templomot szintén utolsó állomásként betért a csillagdába.

Míg a Pünkösd 10 résztvevő szinte frissen érkeztek be hozzánk a bélyegzés után szinte azonnal indultak is tovább. A másik két túra résztvevői már jóval több időt töltöttek nálunk, a kellemesen hűvös csillagdában a tikkasztó meleg után amely a túra útvonalán végig kísérte őket.

Sokan hiányolták, hogy nem láthattak semmit a csillagokból nappal. A klub vezetőjével Lipák Istvánnal, azonnal összedugtuk a fejünket hogyan tudnánk olyan túrát szervezni amely késő este a csillagvizsgálóban érne véget és így a túrázók csillagászati élményekkel is gazdagodva fejezhetnék be a túrájukat. Bízom benne sikerül valamit kiokoskodni a túrázás és a csillagászat ilyen összekapcsolására.