Messier maraton – Világos Blanka

A Messier-maratonról már régen hallottam, és azóta mindig is teljesíteni szerettem volna – de ezzel nem voltam egyedül, így már évek óta terveztük több SACSE taggal, hogy tavasszal nekilátunk a kihívásnak. De valahogy minden évben elsikkadt a dolog – eddig. Idén, mivel orvosi okokból ki kellett hagynom egy évet az iskolából, több szabadidőm lett. Elkezdtem csillagászati kutatásokban dolgozni, ahol sokat kell programoznom, így felmerült bennem a kérdés: hogyan kellene egy programmal megtervezni az ideális Messier maraton sorrendet?

Közben megbeszéltük a többiekkel, hogy április első hétvégéjét kijelöljük a maratonra a csillagdában. Március elején fellelkesülten belekezdtem a kis programom írásába, amit hetekig toldozgattam-foldozgattam. Március 27-én, egy szerdai nap éjjelén sikerült befejeznem. Ugyan nem lett a legjobb, de eddigre sikerült elérnem, hogy minden objektumnak legyen egy egészen hihető helye a listában. Másnap reggel láttam, hogy az előrejelzés derült időt jósol az éjszakára és hogy Fodor Balázs tervez kimenni a csillagdába. Csak a fejembe vettem, hogy eljött az idő a futásra! Ugyan egy héttel korábban voltunk, mint a tervezett maraton, azt fontolgattam, hogy ha a jövő héten felhős lesz (ami így is lett), akkor erre az évre búcsút mondhatok neki – hiszen a Nap állása csak így, március végén – április elején kedvez a maratonnak, mert ekkor van legtávolabb az objektumoktól, és a Hold is ezen a kettő hétvégén zavart legkevésbé – ezért vérszemet kaptam. A reggeli indulás előtt gyorsan bedobáltam a távcsövemet a kocsiba, majd délutáni különórámról hamarabb elindultam, és rohantam haza, kinyomtattam az optimalizált sorrendű listám, majd a lehető leggyorsabban loholtam fel Sülysápra.

A Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgáló madártávlatból

Végül 7 óra körül értünk ki a csillagdába, ahol ekkor már sötét volt, így végleg lemaradtunk a kora esti objektumokról. Annak ellenére, hogy teljesen tiszta időt mutatott az előrejelzés, a 20 centis ekvatoriális távcsövem felállítása után elkezdett a nyugati ég beborulni. Persze este, ahogy folyamatosan nyugszanak le a csillagok, a kritikus része az égboltnak a nyugati. Észleltem, amit tudtam – az átvonuló felhőzet sem tudta kedvemet szegni, hiszen mindig voltak szerencsére felhőlyukak. Egy két órán belül pedig az egész felhőzet elosztott, és nagyon szép ég alatt tudtam folytatni a listámon a pipák elhelyezését. Kifejezetten hasznosnak bizonyult, hogy az azt megelőző hetekben több éjszaka is nézegettem azokat a Messier-objektumokat, amiket kevésbé ismertem korábban, szóval ezt a lépést melegen tudom ajánlani mindenkinek, aki hasonló kihívást tervez teljesíteni. Persze annyira nem vagyok profi, hogy térkép nélkül állítsam be az összes objektumot, de ez nem is kritérium a hivatalos Messier-maratonban, ám nagyban tud segíteni, ha az észlelés csillagkörnyezete már ismerős.

Az éjszaka közepére igen hamar le tudtam észlelni a látszó Messiereket, így 11 óra körül egy órát bent melegedtem a csillagdában, amíg a keletebbi objektumok fel nem keltek. Nagyon hideg volt odakint, így a távcsövek párátlanítására használt hajszárítóval melegítettem a lábam. De lassan idő volt az újabb rohamra, innentől kezdve hajnalig végig kint voltam a távcső mellett. A nyári égboltot elkezdtem, szépen haladgattam is, időben voltam, de… Egy óra múlva, mire éppen felkelt a Nyilas – ahol a galaxisunk közepe látszik, emiatt 15 Messier objektum is van benne – keleten, a csillagkép közepén megjelent egy csúnya felhőzet, és ott is maradt napkeltéig. A fényes ködöket is csak a keresőtávcsőben csillagról csillagra ugrálva tudtam megtalálni, mert szabad szemmel semmi sem látszott a csillagképből. Emiatt sajnos alacsonyabban több gömbhalmaz is elesett, és egy nagyon bosszantó 99-es összeget számoltam össze végül a listámon. Soha nem próbáltam még meg a maratont, ezért a magammal szembeni elvárásaim nem voltak kezdetben nagyok, és kevesebbel is elégedett lettem volna. De azok után, hogy láttam, hogy a felhők nélkül könnyedén sikerülhetett volna egy háromjegyű eredmény, kissé duzzogva mentem haza.

Két nap múlva, szombaton a csillagász diákolimpikonok felkészítője az MTA CSFK Konkoly Obszervatóriumában volt fent a Svábhegyen. Erre már elígérkeztem, mint távcsöves segítő. Az látszott, hogy bomba jó ég várható, és a többiek mentek is le Sülysápra észlelni. Közülük Szöllősi Attila szintén ekkor kezdte meg első Messier-maratonát. Elhatároztam, hogy amíg az olimpikonok még az előadásokat hallgatják, illetve amíg az észlelési feladatsor szabad szemes részét csinálják, és nincs szükségük a távcsövemre, addig elkezdem újból, elölről a maratont. Sajnos a Konkoly egy magas fákkal teli területen helyezkedik el, így ez csak úgy volt lehetséges, hogy a tetőteraszra felcipeltük a távcsövem. Nyugati irányban nem zavartak be Budapest fényei, de a fák abban az irányban voltak a legmagasabbak. A csütörtöki tapasztalatok alapján tudtam, hogy 3 kritikus objektum van, ami nem sokkal a Nap után nyugszik és halvány, így igen nehéz őket elcsípni a még eléggé világos nyugati égbolton. Ezek közül ugyan az egyik (M74 a Halakban) pontosan benne volt egy fában, kettőt, a Cetben lévő M77-et és a Triangulum-galaxist sikerült megpillantanom. Nagyon nehéz volt a még fényes égi háttéren észlelni őket. Az M77 ugyan egy nagyon kompakt galaxis, iszonyatosan alacsonyan volt, a Naphoz közel, így csak úgy tudtam meglátni, hogy szépen lassan mozgattam a látómezőt – csupán ekkor látszott, hogy a csillagok között van egy halvány paca. A Triangulum-galaxis hasonlóképpen volt csak meg. Ugyan ennek az összfényessége nagy, lapjáról látunk rá a galaxisra, és ezért annak fénye nagy területen oszlik el és nagyon érzékeny az ég háttérfényességére. De végül sikerült megpillantani!

Ezután már kényelmesebb tempót diktáltam: körülbelül 30 objektumot tudtam leészlelni 11-ig, amikor is mindenki elindult haza. Bepakoltam a távcsövet a kocsiba, hazafuvaroztam pár közelben lakó embert, majd elindultam Sülysáp felé. Meglepetésnek szántam az érkezésem, csupán Balázs tudott arról, hogy megyek. Hajnali 1 körül be is gurultam az udvarra. Sajnos a hangos zene elárult felfelé a földúton, de anélkül nem is lett volna igazi, autentikus érkezés! Gyorsan kidobáltuk a többiek segítségével a távcsövem. Kezdtem is a Virgo galaxishalmazzal, amit egy fél óra alatt, kényelmes iramban néztem végig, de ezt még egy szál pulcsiban csináltam, így bementem felöltözni. Mikor kijöttem, Attila mellettem felkiáltott, hogy már a Scutumban észlel. Teljesen lesokkolódtam: hiszen akkor már mindjárt hajnal van, kellett nekem olyan lassan öltözni! Rájöttem, hogy még az objektumoknak sokkal több, mint a fele hátravan. Konstatáltam, hogy nem fog sikerülni napkeltéig az összeset beállítani, és pánikba estem. Felszökött bennem az adrenalin, ami segített abban, hogy olykor egy perc alatt több objektum is beletáncoljon a látómezőmbe. Sikerült beérnem Attilát az eszeveszett tempómmal, és végül már csak a Nyilas déli részén lévő gömbhalmazokra és a Vízöntőre vártam, hogy feljebb emelkedjenek és el tudjam őket kapni. Ezek annyira alacsonyan látszottak, hogy olykor a kerítéslécek és a rajtuk futó sövény között próbáltam elcsípni őket. Általában szép látványt mutatnak ezek a gömbhalmazok, de nem pár fok magasan a horizont felett! Többször is megkértem a többieket, hogy pakoljuk hátrébb, a kerítéstől távolabb a távcsövem, hátha akkor már éppen a sövény felett látszana. Ennek ellenére sajnos a legdélebbi gömbhalmazt, az M55-öt nem sikerült meglátnom, mert a sövény mindig belelógott, és azt kellett a végére hagynom, de akkor már rohamosan pirkadt is. Az M30 a Bakban reménytelenül közel volt a Naphoz, ezért azt meg se próbáltam.

Így már végre nem volt szégyenkeznivalóm: az a 3 nem észlelt objektum eléggé reménytelen eset volt. A hajnali M74 és M33 észlelésem miatt, ugyan Attila megtalálta az M55-öt, így is eggyel hosszabb lett végül a leészlelt listám hozzá képest. Összesen tehát 107 Messier-objektumot sikerült az éjszaka során beállítanom az annak közepén kiesett 2-2,5 óra ellenére – megelégedéssel vezethettem hát haza, annak tudatában, hogy sikerrel jártam.