Ne temessük még a Jupiter Nagy Vörös Foltját!

 

A Jupiter a Naprendszer legnagyobb bolygója, egy gázóriás. Szilárd felszíne nincs. Amit felszínként látunk, az valójában egy hatalmas, tagolt felhőrendszer a bolygó légkörében. Az óriásbolygó legjellegzetesebb képződménye pedig kétségkívül a Nagy Vörös Folt, ami nem más, mint egy tartós, kiterjedt viharrendszer, egy magas nyomású anticiklon a bolygó déli féltekéjén. A folt a megfigyelések szerint legalább 1830 óta folyamatosan létezik. Sőt, már 1665-ben és 1713-ban is megfigyeltek valami hasonlót, noha a korai elszórt észlelések miatt a folytonosság nem teljesen egyértelmű.

Az utóbbi évtizedek során született megfigyelések azonban mind a Nagy Vörös Folt zsugorodását mutatják. Minthogy a viharrendszerek a Föld légkörében is átmeneti jelenségek, így ha talán sajnálkozva is, de különösebb megdöbbenés nélkül voltunk hajlandóak tudomásul venni, hogy a Jupiter Nagy Vörös Foltja sem tarthat örökké, és bizonyára már eltűnőben van.

A Jupiter Nagy Vörös Foltjának zsugorodása 46 év alatt. Balra: a Pioneer–10 űrszonda felvétele 1973-ból, jobbra: a Hubble-űrtávcső 2019 júniusi fényképe. Forrás: Imgur.

Philip Marcus, a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora, a gázdinamika szakértője azonban másként látja a helyzetet. Szerinte az amatőr- és szakcsillagászok felvételei nem mutatják be a teljes igazságot. Marcus szerint a látható felhők elfedik műszereink elől a Nagy Vörös Folt örvényének valódi méretét és természetét. 2019 tavaszán hatalmas, a foltról leváló vörös foszlányokat figyeltek meg, ám Marcus szerint ez a felhővel fedett légörvények természetes állapota, nem pedig a haláltusája, mint azt sokan gondolnák. „Nem hinném, hogy a foltnak valaha is rosszak voltak az esélyei” – kezdi Marcus, majd Mark Twain szavait idézi: „A haláláról szóló híresztelések erősen túlzóak.”

Közeli felvétel a Jupiter Nagy Vörös Foltjáról 2018-ból. Forrás: NASA.

Marcus elmagyarázza, hogy a foltba ütköző kisebb felhőrendszerek időnként stagnációs pontokat hoznak létre, ahol az áramlás sebességtere nullára csökken, majd irányt vált. Ezek a pontok azt jelzik, hogy hol ütköztek külső felhőrendszerek a Nagy Vörös Foltba, amelyek lepattanva hozták létre a megfigyelt vörös foszlányokat. „A magába nem olvasztott felhők elvesztése nem jelenti a folt végét. A májusban és júniusban látott stagnációs pontok közelsége nem jelenti a folt végét. A 2019 nyarán a folttól keletre és északkeletre kialakult, majd a Nagy Vörös Foltba beleolvadt kicsiny örvények nem jelentik a folt végét.”

Marcus számításai szerint a Nagy Vörös Folt fölötti és alatti fűtés és hűtés által hajtott másodlagos körforgás révén a jelenség még évszázadokig fennmaradhat, dacolva az energiáját megcsapoló viszkozitás, örvénylés és hőveszteség bomlasztó hatásaival.

Forrás: csillagászat.hu