Messier maraton – Szöllősi Attila

Messier-maraton Sülysápon!

A francia Charles Messier 1700-as évek második felében összeállította 110 mélyég-objektumból saját katalógusát. A Messier-katalógus két és fél évszázaddal később, ma is alapmű a csillagos égbolttal ismerkedőknek. Egyesek láthattak már olyan ködösségeket vagy csillaghalmazokat, amelyek neve egy M betűt követően egy szám volt, ezek a katalógus tagjai.

A Messier-maraton egy amatatőrcsillagász verseny, ahol az a cél, hogy minél több objektumot kapjunk távcsővégre ebből a katalógusból egyetlen éjszaka alatt. Erre a kihívásra vállalkozott a Sülysápi AmatőrCsillagász Egyesület két tagja március utolsó éjszakáján a csillagda észlelő rétjén.

Most a SACSE keretében kezdtük el szervezni a megfigyelést és végül én és Világos Blanka vállalkoztunk rá.
A maraton végigviteléhez kell egy távcső, fontosak a csillagtérképek és ami elengedhetetlen az éjszaka megfelelő beosztásához, a megfelelő objektummegfigyelési sorrend.

Blanka 20cm-es ekvatoriális állványon levő óragépes Newton távcsővel készült, én egy Dobson szerelésű 30cm-es tükrös távcsővel. Blankát a csillagász diákolimpikonok egyik felkészítőjeként az éjszaka első felében elszólította a kötelessége és csak hajnali egy órakor csatlakozott hozzám.
A távcsövem bejusztírozása majd a keresőm párhuzamosítása után vártam, hogy besötétedjen. Mivel nem volt még tapasztalatom, hogy milyen tempóban
kell az objektumokat megtalálni, hogy ne maradjak le semelyikről, a biztonság kedvéért igen sietősen észleltem le őket az éjszaka első felében. Időközben vendégek érkeztek a csillagdába Jászberényből, akik érdeklődve kísérték figyelemmel, hogyan is zajlik egy Messier-maraton.

Charles Messier (1730-1817) elsőként fogott hozzá a mély-ég objektumok katalogizálásához.

Nem sokkal polgári szürkület után a Mars alapján a Fiastyúkot találtam meg a távcsövemmel. Első Messier-objektum megvan, pipa és időpont feljegyzés a listában és máris a következő célpontra fókuszáltam, ami az Orion-köd volt. A még világos égbolton csak a Trapézium és halványan a ködösség látszódott belőle, de ennyi látvány most a célnak megfelelő volt. Az észlelést fel is jegyeztem és már a következő objektumot böngésztem a listámban.

Erről szólt a Maraton!. Az elején nem sokat törődtem az alapos megfigyeléssel, de később az éjszaka során több objektumhoz is visszatértem és már jobb körülmények között egy kicsit volt időm gyönyörködni bennük. Kora este már kettő kritikus objektumról lemaradtam a fák és a Budapest fényei miatt és ebből már látszott hogy a lehetséges 109 objektum nem is lesz meg, de ekkor még a 80-90-nek is nagyon örültem volna.

Haladtam tovább a listában és a többi objektumot ezek után sikeresen megtaláltam, csak a Nyúl csillagképben levő M79 miatt kellett arrébb vinnem a Dobsonomat hogy a csillagda épülete felett megláthassam.

Közben a csillagdában látogatók jöttek-mentek, de én csak folytattam a megfigyeléseket.

Az Androméda köd és a közelebbi kísérő galaxisa könnyedén megvolt, de a második kísérője megtalálása későbbre maradt. A Triangulum galaxis viszont nem látszódott sem a keresőtávcsőben, sem a Dobsononban, aminek az volt az oka, hogy Budapest pontosan abban az irányban van, és nagyon jelentős volt a háttérfény megnövekedése.

Gyorsan letudtam az utána a listámban levő téli majd kora tavaszi Messier-objektumokat, mert azok már kényelmesebb helyen voltak, messzi minden zavaró fénytől és tereptárgytól.

Kilenc óra fele a Bereniké haja csillagképen levő galaxisokat és gömbhalmazt észleltem le, majd nagy levegőt véve belemerültem a Virgo galaxishalmazba. Blanka adott korábban egy jó tippet, hogy hogyan lehet végigmenni a Virgo halmazon egy ív mentén és a tanácsa nagyon hasznosnak tűnt. Este tíz óra fele lassítottam be először, ekkor már több mint hatvan pipát számoltam be a listámon, ami bizakodással töltött el, de messze volt még a hajnal! Ezután a nyári csillagképekre vártam és a térképeket tanulmányoztam, hogy hogyan is tudnám a bennük rejlő Messier-objektumokat megtalálni.

Nem sokkal egy óra előtt Blanka megérkezett Sülysápra. Ő a Konkoly intézet tetejéről kezdte el a maratont. Hozzám képest hátrányban volt, de ez nem szegte kedvét. Sőt! Miután felállítottuk a távcsövét, igen nagy tempóban kezdet el ő is leészlelni a számára hátralévőket a maratonon. Én a listámban levő nyári objektumokat vadásztam le az estéhez képest lassabban. Igyekeztem itt is arra, hogy minél hamarabb meglássam a Messier-objektumot, annak érdekében, hogy később időt spóroljak, mert a hajnali szürkület előtti időszak szorosnak tűnt előreláthatólag.

Blanka elképesztő tempót diktált nem messze tőlem, hallottam ahogy az elektromos finom mozgatóval keresi az objektumokat, egy-kettőt még én is megnéztem a távcsövében.

Ahogy közeledett a hajnal, kicsit feszültebb lett a helyzet, a Nyilas és a Skorpió csillagkép nehéz területnek ígérkezett. Három óra után egyre gyorsabban kellett megtalálnom egyre alacsonyabban az objektumokat. Itt mutatkozott meg Blanka EQ5 állványon levő távcsövének előnye: magasabban volt mint az én Dobsonom, jobban átlátott a kerítés felett! A Skorpióban már a sövény ágain keresztül találtam meg a célpontjaimat, volt, amit a kerítéslécek között csíptem csak el. Időközben a Hold is felkelt, de szerencsére messzebb volt a Nyilas csillagképtől, nem volt jelentősen zavaró. A Vízöntő csillagkép után nagy megkönnyebbülésemre az Andromédában Messier harmadik galaxisa is megvolt, amit kora este nem láttam.

A távcsövemet a végső rohamra a csillagda bejáratához kellett kicipelni, mert a tökéletes horizontnál láttam esélyt megtalálni a Nyilasban levő hátramaradt Messier-objektumokat és Blankának is távolabb kellet elhelyezkednie a távcsövével a kerítéstől.

A Nyilas csillagkép legdélebbi Messier-objektumai maradtak a végére. A többségét viszonylag könnyen megtaláltam, de az utolsóért igazán meg kellett küzdenem. Ez a gömbhalmaz nagyon alacsonyan volt a látóhatár felett, korábban láttam már többször is Sülysápról, igazán szép objektum (már amikor nem ilyen alacsonyan észleljük). Már a helyének a pontos megtalálása is nehézségekbe ütközött, többször oda-vissza rohangáltam a távcső és a térképasztal között hogy leellenőrizzem, jó helyen járok. A rossz nyelvek szerint ekkor volt meg a második maratonom az éjjel! Első pillanatban nem látszódott a látómezőben, de a távcsövet óvatosan elkezdtem mozgatni és hirtelen feltűnt, hogy a látómező egy kis része világosabb, mint a többi része. Siker! Megvolt az utolsó Messsier objektum a listámban!

Ritka nagy kő esett le a szívemről. Hihetetlen volt még abban a pillanatban is, hogy 106-ot le tudtam észlelni a 110 Messier- objektumból egy éjszaka Sülysápról. Blanka végül is 107 Messier-objektumot gyűrt le, ami igazán tiszteletreméltó teljesítmény!

Lehet, hogy Sülysáp nem a legideálisabb megfigyelő hely, de a szellemisége nagyon is inspiráló és tiszta, derült éjszakákon csodákat látunk itt.

Az “észlelőrét” hajnalban.