Perseidák 2021 Ifjúsági Csillagász Tábor
augusztus 07 – 15
Kicsit hiányos csoport kép
Szombaton este szalonnasütéssel kezdtünk, majd a távcsövekkel ismerkedtek a gyerekek és 23 óra után meteoroztunk. Ebben volt csillagkép ismeret és a meteorok rajtagságának a meghatározása.
5-6 db igen fényesmeteor is feltűnt melyek közül az egyik már a tűzgömb titulust is elérte. Hajnali 2-3 óra felé elcsendesedett a tábor.
Vasárnap kezdődött igazából a tabor. Ebéd előtt volt egy gyors vetélkedő, mely a hosszú kihagyás után a szakkörösök tudásának a tesztelése is volt. Az ebédről Enikő gondoskodott egy hatalmasfazék gulyásleves formájában. Várjuk az ebédhez Krisztián anyukájának a meglepetését, a finom palacsintát.
A második éjszakánkat egy vihar tette emlékezetessé. A Táborozók a csillagdában vészelték át a zord időt. A tábor harmadik éjszakája ismét jól sikerült, nagyon régen volt ennyi távcső felállítva a csillagda udvarán. Sok srácnak ez volt az első élménye távcsővel. Voltak olyanok is akik rendelkeztek távcsővel, de nem tudták használni. Itt miután beállítottuk akkor látták csak milyen jó kis távcsövük van! Kb éjfélig távcsöves gyakorlatok voltak, utána elkezdtünk meteorozni. Sajnos nem volt érdemleges potyogás ezért háromnegyedkettőre elcsendesedett a tábor. Azért mind a három jelenleg aktív rajnak láttunk a képviselői közül néhányat. Perseidát, Kappa Cygnidát és Déli Delta Aquaridát is. Az előző viharos éjszaka után közepes égen igen jól szórakoztunk.
Szerencsénkre a Perseidák maximumára ismét derült egünk volt. Hajnali 3 óráig bírták a kitartóbb gyerekek. A meteorokat tekintve nem volt nagyon látványos az ide potyogás. Az éjszaka legfényesebb meteora egy -3 mg-ós Kappa Cygnida volt. Az utolsó napon szombaton, nem főztek az étteremben így magunk főztünk. Enikő vezetésével nagyon finom húsleves és grillezett csirkemell készült petrzselymes krumplival. Köszönjük a nagyon finom ebédet minden segítőnek!
Készülünk az utolsó éjszakára, amely az előrejelzések szerint ismét derült eget jósol nekünk.
Öszegzésül elmondhatjuk, hogy egy nagyon jól sikerült tábor volt a 2021-es Perseida Ifjúsági Tábor. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, kivéve a másodikéjszakát. Ha nem is minden éjszaka volt igazán jó az ég, de minden nap lehetett csillagászkodni.
Táborozók véleménye:
Krisztián Illés
Nekem nagyon tetszett, jó élményekkel jöttem haza. Tetszettek a nappali foglalkozások, hamar elillant az idő. Nagyon hangulatos és jó volt a szalonnasütés. Szerencsére az esték nagy része tiszta volt. Megtanultam szép képeket készíteni a távcsőből egy kis segítséggel. Nagyon tetszett a meteorozás is. Megint tanultam egy pár új dolgot aminek nagyon örülök. Jövőre is biztosan megyek. Köszönöm szépen Anti bácsinak, és mindenkinek aki segített.
Mákszem Albert
“Évek óta érdekel a csillagászat. Egy közösségi oldalon egy hirdetésre jelentkezve jutottam el a táborba. Sok hasonló érdeklődési körű gyerek fogadott, ahová hamar beilleszkedtem.
Anti bácsi, a táborvezető körbevezetett a tábor területén, megmutatta a csillagvizsgálót, majd kijelöltük a sátorhelyet. Ezután izgatottan vártam az elkövetkezendő éjszakákat. Napközben tanultunk a távcsőhasználatról, bolygók, csillagok állásáról, csillagképekről, csillagászok életéről stb. Jó humorú társaság jött össze, de a viccelődés mellet rengeteget tanultunk.
Igaz, hogy először vagyok ebben a táborban de bízom benne, hogy nem utoljára.,,
További képek: https://sacse.hu/galeria/taborok/nggallery/taborok/Perseidak-2021
Résztvevők:
Illés Krisztián Kóka
Yamakawa Kende Dány
Ludányi Edina Mende
Szabó Alajos János Budapest
Szabó Almira Ludmilla Budapest
Nagy Armand Sülysáp
Mata Mária Budapest
Giorgia Orvieto /Olaszország/
Lara Orvieto /Olaszország/
Füstös Dorka Tura
Füstös Benedek Tura
Mákszem Albert Jászdózsa
Gál György Dominik Jászberény
Uzseka Dávid Sülysáp
Füstös Gábor Tura
Varró István Tóalmás
Fodor Balázs Sülysáp
Grósz Alexandra Jászdózsa
Prokaj Enikő Dány
Yamakawa Yasuhiro Dány
Pintér Margit Jászberény
Fodor Antal Sülysáp