A fény nemzetközi napján: A fényszennyezésről – világosan!
A fény nemzetközi napja alkalmából teszi közzé az Agrárminisztérium A fényszennyezésről – világosan! című szakmai útmutatót a mesterséges éjszakai világítás felelős, természetkímélő alkalmazásának elősegítésére.
Az UNESCO égisze alatt 2015-ben nagy sikerrel megtartott A fény nemzetközi évét követően 2018-tól évente május 16-án ünnepeljük A fény nemzetközi napját. Az UNESCO a jeles napon a fényszennyezés csökkentésének és a természetes sötét égbolt megőrzésének fontosságára is fel kívánja hívni a figyelmet. A nemzetközi szervezet e tevékenységébe számos szakmai partnert von be.
Az UNESCO célkiűzéséhez az Agrárminisztérium A fényszennyezésről – világosan! című digitális szakmai útmutatónak A fény nemzetközi napjához időzített közzétételével járul hozzá.
A kiadvány remélhetően a táj- és természetvédelmi szervezetrendszeren kívül is, széles körben támogatja majd a mesterséges éjszakai világítás felelős és környezettudatos alkalmazását, illetve ennek előmozdítását. Az útmutató önkormányzatoknak, beruházóknak, világítási rendszerek tervezőinek, kivitelezőinek és mindazoknak hasznos lehet, akik kapcsolatba kerülnek kültéri világítótest vagy fényforrás létesítésével és felelősen gondolkodva tenni kívánnak a fényszennyezés kiküszöbölése, csökkentése érdekében.
A mesterséges éjszakai világítás világszerte egyre jelentősebb mértékű. Az elmúlt évtizedben ötödével növekedett a természetes környezetbe jutó mesterséges fény mennyisége. Hazánkban a 2014─2017 időszakban 3%-kal nőtt a mesterséges fényt kibocsátó terület nagysága, amely együtt járt a fényszennyezés növekedésével.
A helytelen díszvilágítások jelentős fényszennyezés-források. Hatásaik károsak az élővilágra és az éjszakai égbolt kifényesedéséhez is nagyban hozzájárulnak. (Fényképezte: Dr. Kolláth Zoltán)
Globális tendencia, hogy bár a fényforrások hatásfoka folyamatosan javult az elmúlt időszakban, mégsem csökkent a világításra felhasznált elektromos energia mennyisége.
A helytelen világítás okozta fényszennyezés a természeti erőforrások pazarlásával jár, veszélyezteti a fajok élőhelyét és megzavarja természetes biológiai ritmusukat, rontja az ökoszisztéma-szolgáltatások (pl. a beporzás) minőségét és hatékonyságát, kedvezőtlenül befolyásolja a természetes éjszakai tájképet és az emberi egészséget is veszélyeztetheti.
Az éjszakai égbolt az UNESCO Astronomy and World Heritage (Csillagászat és Világörökség) tematikus programjába 2018-ban felvett A Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta világörökségi helyszínen. A horizonton a távolabbi városok fényszennyezése okozta fénykupolák láthatók. (Fényképezte: Dr. Kolláth Zoltán)
A fenti kedvezőtlen hatások megszüntetését, csökkentését kívánja elősegíteni az Agrárminisztérium és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság gondozásában, a Világítástechnikai Társaság szakmai támogatásával, nemzetipark-igazgatóságok, felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek, természetvédelmi hatóságok munkatársainak közreműködésével, az agrártárca finanszírozásával elkészült szakmai útmutató.
A kiadványban megjelennek a Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén című, három hazai egyetem együttműködésében megvalósuló, EFOP finanszírozású tudományos projekt legújabb eredményei, illetve az útmutató összeállítását közvetett módon az Interreg Europe Program Night Light projektje is elősegítette.
Éjszakai tájkép a Zselicből, hazánk (és a kontinentális Európa) első csillagoségbolt-parkjából. Távolabbi települések fényszennyezése okozta fénykupolák mellett a kép bal oldalán a horizonton egyedi fényszennyezés-forrás hatása is megfigyelhető. (Fényképezte: Dr. Kolláth Zoltán)
A digitális formátum és közzététel lehetőséget biztosít az útmutató rugalmas és gyors aktualizálására, kiegészítésére a témához kapcsolódó új tudományos, technológiai eredmények és gyakorlati tapasztalatok felhasználásával.
Forrás: termeszetvédelem.hu