Erdei iskola – Göbölyjárás
Július 7-én immár harmadik alkalommal ebben az évben előadást és azt követően távcsöves bemutatót tartottunk a Tápió Közalapítvány által Göbölyjáráson újonnan megépített erdei iskolában. Az építményben 20 -25 fős osztályok számára nyílik lehetőség nyaralásra és e mellett sok a tanulást kiegészítő foglalkozásra is. Ebbe a sorba illik a SACSE által megtartott előadások, távcsöves bemutatások.
Előadás az épület foglalkoztatójában
Az előadásokat előzetes egyeztetés után mindig olyan napokra terveztük amikor a Hold fázisa megengedte, hogy a távcsöves bemutatás valóban élményt nyújtson a gyerekeknek.
Készülődés a Szaturnusz megfigyelésére
Szerencsére az erdei iskola hátsó udvara alkalmas csillagászati megfigyelésekre. A három alkalommal 70 -80 diák és a kísérő tanáraik részére sikerült kellemes csillagászati élményekben gazdag estét varázsolnunk.