Hold körüli műholdflotta

Az ESA a Moonlight kezdeményezés keretében műholdas navigációs rendszer létrehozását tervezi a Hold körül.

Egyesek abban bíznak, hogy a Hold hamarosan olyan forgalmas hely lesz, ahol a közlekedési káoszon már csak műholdas navigációval lehet úrrá lenni. A Sky and Telescope cikkírójának véleménye szerint „néhány éven belül orbiterek, kisműholdak és roverek nemzetközi flottái, majd emberes küldetések indulnak a Hold felé”. Ezeknek az igényeit szeretné az ESA kielégíteni egy önálló, Hold körüli műholdflotta létrehozásával. Az ESA a Moonlight kezdeményezés előkészítésére két céget kért fel, a brit Surrey Satellite Technology-t és az olasz Telespaziót. A Moonlight hálózatának navigációs rendszere a Hold egész felszínére biztosítaná a navigációs szolgáltatást, beleértve az innenső és a túlsó oldalát, valamint a poláris vidékeket.

„Hamarosan” műholdak konstellációja kerülhet Hold körüli pályára. (Kép: ESA)

Az ESA elképzelése szerint a Moonlight projekt megnyitja a Holdat a kereskedelmi célú vállalkozások számára, illetve a Hold olcsóbb elérését biztosítja a kisebb országok és a magáncégek kisműholdas küldetései számára, mert ott már rendelkezésre fog állni a kész kommunikációs hálózat.

A 2020-ban érvényes tervek szerint évtizedünkben ezek a küldetések indulhatnak a Hold felé. A diagram nagyobb felbontású változata az ESA honlapjáról tölthető le.) (Kép: ESA / ATG Media Lab)

Az ESA már eddig is több, a Moonlighthoz kapcsolódó projektben vett részt. Ezek egyike a Lunar Gateway űrállomáshoz szánt, üzemanyag-utántöltést, infrastruktúrát és távközlést biztosító európai rendszer, az ESPRIT (European System Providing Refueling, Infrastructure and Telecommunications), amely leghamarabb 2024-ben állhat Hold körüli pályára. Másik tervezett küldetésük a Lunar Pathfinder, amellyel távközlési technológiákat szeretnének demonstrálni Hold körüli pályán. Ennek fejlesztése folyik, startját ugyancsak 2024-re tervezik. A Pathfinder emellett űridőjárási megfigyelésekkel segítené a Hold környezetének jellemzését, amit a jövő orbiterei számára tartanak hasznosnak. (A Sky and Telescope cikke korrektül, de kommentár nélkül megjegyzi, hogy Kína ezen a lépésen már sikerrel túljutott a Csüecsiao relészonda 2018-as pályára állításával és a Csang’e–4 sikeres leszállásával a Hold túlsó oldalán.)

A Lunar Pathfinder tervezett kommunikációs hálózata. (Fantáziarajz: ESA)

A Moonlight konstelláció a tervek szerint három vagy négy, a Hold körül keringő műholdból, és azok ugyancsak pályára állítandó tartalékaiból fog állni. Várakozásaik szerint ennyi műhold elég lesz ahhoz, hogy a Hold felszínén 1 méteres navigációs pontosságot biztosítsanak. A cikk megemlíti, hogy a Föld körüli műholdas navigációs rendszerek szabványosítását az ENSZ Világűrbizottsága mellett működő Nemzetközi GNSS Bizottság (ICG, International Committee on Global Navigation Satellite Systems) koordinálja, amely valószínűleg kiterjeszti tevékenységét a Hold körüli rendszerek szabályozására is.

A jelenlegi, tervezett menetrend szerint a Moonlight konzorcium 2022 folyamán mutatja be terveit az ESA-nak, és azok jóváhagyása esetén 2023-ban kezdhetik meg a fejlesztést. A műholdrendszer az ezt követő négy-öt év folyamán kerülhet Hold körüli pályára.

Az ESA emellett a NASA Artemis programjában is részt vesz, elsősorban az Orion űrhajó műszaki egységének fejlesztésével és az európai nehéz teherszállító holdi leszállóegység (EL3, European Large Logistic Lander) építésével.

Az ESA tervezett holdi leszállóegysége. (Fantáziarajz: ESA)

forrás: űrvilág.hu