Neutroncsillagot nyelt el a fekete lyuk!
Továbbra is gőzerővel folyik a munka a gravitációs hullámokat kereső LIGO-Virgo detektorok háza táján. Igaz, jelenleg nem a mérések, hanem fejlesztések zajlanak, de így legalább a rendkívül összetett kiértékelési és az elhúzódó publikációs folyamat is utolérheti az irdatlan ütemű adattermelést. Az elsőként megtalált gravitációs hullám óta eltelt öt évben a detektorok érzékenységének növelése nem csak a felfedezések számában hozott gyors növekedést, de újabb típusú jelforrásokat is eredményezett. A kettős fekete lyukak és a neutroncsillag-párok összeolvadásai után most először sikerült megtalálni a két objektumtípus találkozását, első alkalommal azonosították ugyanis neutroncsillag és fekete lyuk összeolvadását. Ráadásul kapásból kettőt is!
A gravitációs hullámok a téridő fodrozódásai, amelyek hatására a távolságok (és ezzel együtt a méretek) periodikusan megnőnek, majd lecsökkennek. Ahogyan azt az általános relativitáselmélet is megjósolta, gravitációs hullámokat minden tömeggel bíró test kelt a gyorsuló mozgása révén, ám a méretváltozások olyan rendkívül kismértékűek, hogy maga Einstein sem hitt benne, hogy valaha is kimutathatóak lesznek. Néhány éve azonban ez már realitássá vált, igaz, egyelőre csak nagy tömegű, kompakt objektumok esetén vagyunk képesek gravitációs hullámokat felfedezni, vagyis két fekete lyuk vagy neutroncsillag összeolvadásakor. A statisztikai sokaság mellett egyre-másra kerültek elő kiemelten érdekes rendszerek, kezdve az elsőként felfedezett neutroncsillag-összeolvadással (GW170817), amely az utóbbi évek egyik legfontosabb tudományos eredményének számított. Azóta további harmincöt gravitációs hullámot sikerült elcsípni, köztük az első nagymértékben aszimmetrikus feketelyuk-páros (GW190412), a második detektált neutroncsillag-összeolvadás (GW190425), a neutroncsillag-fekete lyuk tömeghatáron billegő objektum (GW190814), és végül az első detektált közepes tömegű fekete lyukat eredményező összeolvadás (GW190521) által keltett gravitációshullám-eseményt.
Az adatok feldolgozása, analízise és publikálása azonban rendkívül komplex feladat, így ezek a folyamatok tipikusan bő egyéves lemaradásban vannak a mérésekhez képest. Ennek megfelelően a LIGO-Virgo-KAGRA együttműködés nem folytonosan és rögtön a felfedezést követően mutatja be eredményeit. A tudományos kollaboráció friss publikációi is 2020. januári felfedezésekről szólnak, amelyek megint csak különlegesnek számítanak a maguk nemében: ezek az első olyan gravitációs hullámok, amelyek bizonyítottan egy fekete lyuk és egy neutroncsillag egyesülése során keletkeztek.
A kutatók évtizedek óta keresik a fekete lyukak körül keringő neutroncsillagokat (pontosabban utóbbiak látványosabb képviselőit, az ún. pulzárokat), ám a Tejútrendszerben még nem sikerült ilyen rendszert azonosítani. Ennek ellenére a szuperszámítógépeken futtatott hidrodinamikai szimulációk révén viszonylag pontos elképzeléseink vannak arról, hogy miként néz(het) ki egy ilyen összeolvadás. Egy nagyobb tömegű fekete lyuk erősebb gravitációja révén a Kisgömböc mintájára akár egyben is elnyelheti a mindössze néhány tíz km átmérőjű neutroncsillagot, ám olyan konfiguráció is elképzelhető, amelynek során a fekete lyuk előbb szétcincálja áldozatát (ez az ún. árapály-katasztrófa), és a neutroncsillag felforrósodó anyagát akár optikai teleszkópokkal is megfigyelhetjük. A most ismertetett két felfedezés alátámasztja az eddigi elméleti modelleket.
A detektálás dátuma után elnevezett GW200105-öt a LIGO Livingston és a Virgo detektorok észlelték. A livingstoni LIGO berendezés erős jelet fogott, míg a Virgonál viszonylag kicsi volt a jel/zaj arány. A gravitációs hullám tulajdonságai alapján a kutatócsoport arra következtetett, hogy a jelet egy 9 naptömegű fekete lyuk és egy 1,9 naptömegű, rendkívül kompakt objektum (neutroncsillag) összeolvadása bocsátotta ki. Ez az egyesülés tőlünk mintegy 900 millió fényévre történt. Mivel csak az egyik LIGO detektor érzékelt erős jelet (a hanfordi megfigyelőállomás épp ideiglenes felújításon esett át), így mindössze egy igen nagy égboltterületre sikerült leszűkíteni a forrás irányát, ennélfogva a kísérőfény optikai teleszkópokkal történő keresése esélytelen volt.
Mindössze tíz nappal később egy másik, az előzőhöz igen hasonló jelet csípett el mindkét LIGO detektor, és az Olaszországban található Virgo is (a KAGRA ekkor még inaktív volt). A GW200115 egy 6 naptömegű fekete lyuk és egy 1,5 naptömegű neutroncsillag összeolvadásából származott, a jelenség a Földtől nagyjából 1 milliárd fényévnyire következett be. A három különböző helyszínről történt észlelés alapján a kutatók egészen jól meg tudták határozni az égbolt azon részét, ahonnan a jel származik. Azonban még ez az égterület is közel 3000-szer akkora volt, mint a telihold, az időkorláttal dolgozó földi obszervatóriumoknak pedig ezúttal sem sikerült a forrás fényére bukkanni.
Mindkét felfedezés a 2020 márciusáig tartó O3 megfigyelési periódus termése, különlegességük okán ezeket a teljes észlelési listától külön publikálták. Legutóbb 2020. október végén történt nagyobb adatközlés a LIGO-Virgo kollaboráció részéről. Akkor a harmadik megfigyelési időszak első feléig (O3a) bezárólag mutattak be észleléseket, kereken ötvenre növelve a felfedezett gravitációs hullámok számát. Az O3b-nek a koronavírus-járvány első hulláma vetett véget idő előtt, ám a későbbi teljes adatközlés így is további néhány tucattal növelheti az egyre színesebb gravitációshullám-katalógust.
Jelenleg mindegyik detektor további fejlesztéseken esik át, tovább növelve az érzékenységüket a nyáron kezdődő O4 megfigyelési időszakra. Ez egyben azt is jelenti, hogy távolabbi, egyszersmind több gravitációs hullámforrást fogunk tudni észlelni. Míg az O3 során a LIGO detektorok egy átlagos feketelyuk-páros összeolvadását kb. 400 millió fényévig voltak képesek kimutatni, addig ugyanerre az érzékenységre a később induló Virgo és KAGRA is képes lesz, a livingstoni és hanfordi berendezések akár 600 millió fényéven túlról is képesek lesznek kiszúrni ezeket a forrásokat. Ahogyan azonban a fenti példák is mutatják, a különleges összeolvadások erősebb jeleit akár még távolabbról is “meghallhatjuk”.
És lenne is mit hallani: a statisztikai becslések alapján a Föld egymilliárd fényéves környezetében havonta legalább egy összeolvadást lehetne detektálni egy fekete lyuk és egy neutroncsillag között.
forrás: csillagászat.hu
