Évzáró vacsora a csillagdában
December 29-én tartottuk az évzáró rendezvényünket. Az egyesület tagjai mellett meghívtuk azokat is akik az év folyamán nagyban segítették a munkánkat, főleg az új csillagvizsgáló és távcső megvalósulásában. Sajnos az előadónk tele van az új távcső cuccaival, így sok olyan embert nem tudtunk meghívni akit szerettünk volna. Elnézést kérünk ezért. Bízunk benne, hogy 2019-ben már(…)
Perseidák 2018 és Mackó az éjszakában
A perseidák meteorraj jelentkezése megfigyelési szempontból igen kedvezően alakult. Az újhold időpontja egybeesett a raj maximumának jelentkezésével, így a Hold fénye nem zavarta a megfigyeléseket. A kedvező holdfázis, enyhe éjszakák és a derült égboltot kihasználva augusztus 10 és 15 között folyamatosan nyitva tartott a csillagvizsgáló. A Mackó túra szervezőjével már többször beszéltünk egy éjszakai Mackó(…)
Holdfogyatkozás 2018
Július 27-én az évszázad leghosszabb ideig tartó teljes holdfogyatkozására vártunk a csillagdában, miközben az mindösszesen 5 fokra volt a nagy közelségben levő Mars bolygótól. Az egészen mélyvörös színbe burkolózó égi páros igazán szép látványnak ígérkezett…volna, ha a felhők nem szólnak közbe. Napnyugtára már sokan összegyűltünk a Sülysápi Csillagvizsgálóban. Előre megszerveztük, ki mit fog csinálni, hogy(…)
SACSE a médiában
2018 júliusában két országos médium is foglalkozott az Egyesületünkel, valamint a Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgálóval. A Kossuth rádió Hangtár című műsorában és a Magyar Televízió 1-es csatornáján az Itthon vagy című műsorában szerepeltünk. Ezt a műsort aDuna World is leadta. Kossuth rádió Hangtár MTV 1 Itthon vagy Ezeken kívül sok érdekesség található még a SACSE(…)
Holdfogyatkozás és a Mars bolygó földközelsége
Holdfogyatkozás és Mars közelség 2018. július 27. Július végén, pontosabban 27-én kettő látványos csillagászati jelenségnek lehetünk szemtanúi. A holdfogyatkozás megfigyeléséhez nem fontos semmiféle távcső. Szabad szemmel is nagyon szép látvány, de azért egy binokulárral látványosabb lehet. Erre a napra esik a Mars földközelsége is, különlegességet az ad a dolognak, hogy a két égitest mindössze 5(…)
Múzeumok éjszakája – Kóka
Szinte már állandó részvevői vagyunk a Kókai Múzeumok Éjszakája rendezvényre. Így volt ez most is június 22-én, amikor Kiss Szabolcs és Juhász Gábor tartott távcsöves bemutatást. Szerencsénk volt, mert pont addigra elmentek annyira a felhők, hogy Holdat, Jupitert és Vénuszt tudtunk mutogatni. Külön jó volt, hogy 2 távcsövet vittünk, mert így különböző dolgokat tudtunk megmutatni(…)
Könyvtárak éjszakája – Nagykáta
2018 június 09-én Nagykátára a Városi Könyvtárba voltunk hivatalosak, ahol egy előadással egybekötött távcsöves bemutatót kellett tartanunk. Az előadás este nyolc órakor kezdődött. Kalup Csilla a távcsövek fejlődéséről tartott egy nagyon érdekes, színvonalas előadást rengetek csodálatos képpel fűszerezve az előadást. A zsúfolásig megtelt előadó helység hallgatóságát a könyvtár hátsó udvarában felállított távcsövekkel vártuk. Sajnos a(…)
Világos Blanka sikere
Március 2-3. között rendezték meg a 2017/18-as tanévi országos csillagászati verseny döntőjét Debrecenben a város szélén levő impozáns Agora Tudományos Élményközpontban. A havas márciusi napon ismerős arcok örömteli viszontlátása után, délelőtt kezdődött el a verseny az elméleti feladatokkal. A 21 versenyző között ugyan csak kettő hölgy szerepelt, de mindketten kapcsolatban állnak az Egyesülettel és szép(…)
Kalup Csilla sikeres TDK dolgozata
Jól kezdődött a 2018-as esztendő tagtársunknak, Kalup Csillának. Csilla az ELTE TTK Fizika alapszakán tanul, jelenleg másodéves hallgató és csillagász szeretne lenni. Tanulmányai mellett az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Intézetének egyik fiatal demonstrátor alkalmazottja, ennek keretén belül tudott bekapcsolódni a csillagászati kutatómunkába témavezetője, Sódorné Bognár Zsófia oldalán. Január első napjaiban hirdették ki, hogy a(…)