Télapó a csillagdában

2019-ben a Mikulás-napi ünnepségek a hétvégére estek. Ráadásul a Hold is első negyed tájékán járt, így minden tökéletesen megfelelt annak, hogy egy ingyenes Mikulás napi programot szervezzünk. Szerencsénkre az Élhetőbb Sülysápért Egyesület tagjai csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz és elvállalták, hogy a távcsöve s bemutatás mellé különféle programokat szerveznek a  csillagdába kilátogató gyerekeknek és szüleiknek.

Ezért köszönetet szeretnék mondani azoknak akik lelkes munkával igen szerény körülményeink ellenére ilyen széppé varázsolták ezt az estét. Az Élhetőbb Sülysápért Egyesület tagjainak ez volt az első közös munkája. Remélem, hogy nagyon sok hasonló rendezvényt fognak még csinálni. Nagyon szépem köszönöm azoknak a szülőknek akik bevállalták ezt rossz utat ami a csillagdához vezet. Ezzel nem csak a gyermekeiknek, hanem nekünk is örömet okoztak, hogy nem hiába készültünk. Szerencsénkre az időjárás is kegyes volt hozzánk és megengedte, hogy a gyerkőcöknek megmutassuk a Holdat. A távcsövezés mellet igen sok ötlettel lepték meg a gyerekeket az egyesület tagjai. Különféle kreatív elfoglaltság a csillagdában, adventi gyertyagyújtás, pillecukor sütés. palacsinta kavalkád, stb. A hideg ellen a gyerekeket meleg teával a felnőtteket forralt borral igyekeztünk felmelegíteni. Köszönöm! Igaz hogy szinte mindenből kimaradtam mert a kupolában mutogattam a Holdat, de mégis boldog vagyok.

Az udvaron is élénk volt az élet.

Pillecukor sütés