2018. Júl 16.
Holdfogyatkozás és a Mars bolygó földközelsége
Holdfogyatkozás és Mars közelség 2018. július 27. Július végén, pontosabban 27-én kettő látványos csillagászati jelenségnek lehetünk szemtanúi. A holdfogyatkozás megfigyeléséhez nem fontos semmiféle távcső. Szabad szemmel is nagyon szép látvány, de azért egy binokulárral látványosabb lehet. Erre a napra esik a Mars földközelsége is, különlegességet az ad a dolognak, hogy a két égitest mindössze 5(…)
2018. jún 23.
Múzeumok éjszakája – Kóka
Szinte már állandó részvevői vagyunk a Kókai Múzeumok Éjszakája rendezvényre. Így volt ez most is június 22-én, amikor Kiss Szabolcs és Juhász Gábor tartott távcsöves bemutatást. Szerencsénk volt, mert pont addigra elmentek annyira a felhők, hogy Holdat, Jupitert és Vénuszt tudtunk mutogatni. Külön jó volt, hogy 2 távcsövet vittünk, mert így különböző dolgokat tudtunk megmutatni(…)
2018. jún 10.
Könyvtárak éjszakája – Nagykáta
2018 június 09-én Nagykátára a Városi Könyvtárba voltunk hivatalosak, ahol egy előadással egybekötött távcsöves bemutatót kellett tartanunk. Az előadás este nyolc órakor kezdődött. Kalup Csilla a távcsövek fejlődéséről tartott egy nagyon érdekes, színvonalas előadást rengetek csodálatos képpel fűszerezve az előadást. A zsúfolásig megtelt előadó helység hallgatóságát a könyvtár hátsó udvarában felállított távcsövekkel vártuk. Sajnos a(…)
2018. máj 6.
Fezosport
Negyedik alkalommal került megrendezésre a Fezosport Turista Egyesülettel a Túra Naprendszerben elnevezésű teljesítmény túra. A rajt és a cél a Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgálóban volt. 15 km-es gyalogos túrán és 73 km-es kerékpáros túrán tesztelhették a résztvevő felkészültségüket. Célba érkezéskor zsíros kenyér, édesség és üdítő várta a túrázókat, valamint a sikeres teljesítésért járó kitűző és emléklap.
2018. ápr 21.
Csillagászat Napja és Közgyűlés
2013 áprilisának a végén vette át a Túra a Naprendszerben elnevezésű projektünket az MVH. Ide tartozik a csillagvizsgáló és a Túra a Naprendszerben terepkerékpáros útvonal is, amely a Gödöllői-dombság déli részén fekvő településeket köti össze, mintegy 73 km-es távon. Ebből az alkalomból tartottunk egy kis összejövetelt, melyet több fontos esemény is színesített. Április 21-én volt(…)
2018. Már 25.
Világos Blanka sikere
Március 2-3. között rendezték meg a 2017/18-as tanévi országos csillagászati verseny döntőjét Debrecenben a város szélén levő impozáns Agora Tudományos Élményközpontban. A havas márciusi napon ismerős arcok örömteli viszontlátása után, délelőtt kezdődött el a verseny az elméleti feladatokkal. A 21 versenyző között ugyan csak kettő hölgy szerepelt, de mindketten kapcsolatban állnak az Egyesülettel és szép(…)
2018. jan 16.
Kalup Csilla sikeres TDK dolgozata
Jól kezdődött a 2018-as esztendő tagtársunknak, Kalup Csillának. Csilla az ELTE TTK Fizika alapszakán tanul, jelenleg másodéves hallgató és csillagász szeretne lenni. Tanulmányai mellett az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Intézetének egyik fiatal demonstrátor alkalmazottja, ennek keretén belül tudott bekapcsolódni a csillagászati kutatómunkába témavezetője, Sódorné Bognár Zsófia oldalán. Január első napjaiban hirdették ki, hogy a(…)
2017. dec 18.
Évzáró vacsora a csillagdában
December 16-án tartotta évzáró összejövetelét a SACSE a Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgálóban. Sajnos a résztvevők számát korlátoznunk kellett, mivel az előadótermünkben nagyon sok eszköz került tárolásra, melyek az új távcső megépítéséhez szükségesek. Este 18 órára 18 fő jött össze a vacsorára és az azt követő éjfélig tartó beszélgetésre. A vacsora disznótoros káposzta volt, melyet a csillagda(…)