Évzáró vacsora
Megtartotta évzáró rendezvényét a Sülysápi Amatőrcsillagász Közhasznú Egyesület. Sajnos még az idén sem tudtunk mindenkit meghívni akit szerettünk volna, mert az előadó termünkben sok olyan dolog van ami elfoglalja a helyet. Reméljük az idén már a helyükre kerülnek ezek az alkatrészek és felszabadul a terem. A szokásos vacsora előtt az Egyesület elnöke, Szántai Zoltán tartott(…)
Télapó a csillagdában
2019-ben a Mikulás-napi ünnepségek a hétvégére estek. Ráadásul a Hold is első negyed tájékán járt, így minden tökéletesen megfelelt annak, hogy egy ingyenes Mikulás napi programot szervezzünk. Szerencsénkre az Élhetőbb Sülysápért Egyesület tagjai csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz és elvállalták, hogy a távcsöve s bemutatás mellé különféle programokat szerveznek a csillagdába kilátogató gyerekeknek és szüleiknek. Ezért köszönetet(…)
Új vezetője van a SACSE-nak
2019. november 16.-n tartotta az elnökség választó közgyűlését a Sülysápi Amatőrcsillagász Közhasznú Egyesület. A közgyűlésen a szavazásra jogosultak 60%-a megjelent. A leköszönő vezetőség nevében Fodor Antal tartotta meg az elmúlt 5 évről szóló beszámolót. Kiemelte, hogy az Egyesület működése egy percig sem volt veszélyben. A közhasznúsági fokozat előírásait is évről évre teljesítette az egyesület. A(…)
Bemutatás Tápiógyörgyén
Szeptember 20.-n a tápiógyörgyei strandon tartottunk bemutatást. Mivel előre jelezték a várhatóan nagy lesz az érdeklődés, így négy távcsővel mentünk. 2 db 300-as és 1db 250-es dobson és egy 120/1000-es refraktor állt az érdeklődők rendelkezésére. A jól sikerült bemutatást Bakos Jánosnak, Boros Zoltánnak, Fodor Balázsnak és Kiss Szabolcsnak köszönhetjük.
Járdacsillagászat Jászberényben
2019 szeptember 06-n járdacsillagászati bemutatót tartottunk a Jászcsillagászok Baráti Körével közösen Jászberényben a Conselve téren. A hatalmas fényszennyezés ellenére a Jupiter, Szaturnusz és természetesen a Hold is sikeresen bemutatásra került. Az idő haladtával néhány mélyég objektummal is történtek próbálkozások, de a kettőscsillagok látványosabbak voltak az érdeklődők szerint is. Három távcsővel vonultunk fel, 250/1200-as Dobson, 200/1200-as(…)
Jászcsillagászok Baráti Köre Sülysápon
Tavaly a SACSE vendégeskedett a Jászberényi Jászcsillagászok Baráti Körénél. Ezt a meghívást viszonoztuk most a Tápiómenti Bemutató Csillagvizsgálóba augusztus 31-én. Az csillagászati megfigyelések hangulatát növelte a délutáni bográcsozás. A vacsora elfogyasztása után kezdődött az éjfélig tartó távcsövezés. Csodálatosan tiszta lett az ég 21 óra után. A városi éghez szokott barátainknak nagyon sok érdekességet sikerült megmutatni,(…)
Sasközpont – Jászberény
Augusztus 22-én és 23-án a Jászberény mellett található Sasközpontban táborozó gyerekeknek tartottunk távcsöves bemutatót 22-én csütörtökön. Sajnos az időjárás nem kedvezett a bemutatásra, csak néha a felhők közöl elő bukkanó Jupiter és a Szaturnusz volt látható, de ezek sem a legtökéletesebben. Ezért ígéretet tettünk hogy másnap vissza megyünk és egy előadással kárpótoljuk őket és ha(…)
Jászfényszaru
Augusztus 12-én Jászfényszarun voltunk előadást és csillagászati bemutatást tartani. Az előadás délután 14 órakor volta a művelődési házban táborozó mintegy 50 gyereknek, felügyelő tanáraiknak és szintén segítő középiskolásoknak. Nagyon jó körülmények voltak biztosítva az előadás lebonyolítására. A távcsöves bemutatóra este mentünk vissza közel a városhoz, a város szélén található ún. vásártérre. Ide is nagyon sokan(…)
Diákolimpikonok II.
Július 29 – 30 – 31 -én ismét összejöttek a Tápiómenti Bemutató csillagvizsgálóba az olimpikonjaink. A felkészülés mellett a csapatszellem kialakításában is nagy szerepet játszottak az ilyen találkozók. Szerencsére derült volt az idő így a távcsöves feladatok gyakorlása is szerepet kapott az elméleti felkészülés mellett. Továbbá még kellett egy – két rövidebb felvételt csinálni a(…)
Diákolimpikonok
A XIII. IOAA-ra készülő magyar csapat egy része július 15-16-17.-én ismét Sülysápon volt készülni az olimpiára. A csillagászati feladatok mellett egy bemutatkozó film elkészítése is szerepelt a programjukban. Minden csapatnak az olimpia első napján 4 perces programmal be kell mutatkozni. Nem kötelező, de mint házigazdáknak illik ezt a hagyományt folytatni. Általában az országok nemzetük népi(…)
Pusztamonostor
Július 13-ra meghívást kaptunk Pusztamonostorra egy előadást tartani, majd utána egy távcsöves bemutatóra. sajnos a távcsöve bemutatás elmaradt a borult idő miatt. A szervezőkkel történt megbeszélés után ígéretet tettünk, hogy egy későbbi időpontban bepótoljuk az elmaradt csillagászati bemutatót. Az egyesületből Bakos János, Boros Zoltán és Fodor Balázs volt a segítségemre. Három darab távcsövet vittünk, 1(…)
Szolnoki amatőrcsillagászok
A szolnoki amatőr csillagászok a nyár elején háromszor tettek buszos kirándulást a sülysápi csillagvizsgálóba. Minden alkalommal egy másik csoport képezte a kirándulókat. A szolnokiak egész napos programról gondoskodtak a csoportoknak. Sajnos a csillagdába gyalog kellett feljutniuk és a csomagjaikat is kézben hordták fel az út használhatatlansága miatt. Ezen kellemetlenség ellenére reméljük, hogy jól érezték magukat!
Múzeumok éjszakája Kókán
Már hagyománnyá vált, hogy az egyesületünket meghívják Kókára a Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvényre, hogy színesítsék a programot egy kis csillagászati bemutatóval. Így volt ez azidén is. Kiss Szabolcs és Fodor Balázs kora estétől tartott bemutatást amíg a program véget nem ért. Egy látványos meteorológiai érdekesség is bővítette a látnivalók sorát. NLC, magas légköri jelenség volt(…)
Sülysápi óvodások
Sülysápi óvodások látogattak el a csillagvizsgálóba. Köszönjük Mariann óvónéninek, hogy minden évben veszi a fáradtságot és megszervezi az ovisoknak ezt a kirándulást. Sajnos most a templomtól kellett a gyerekeknek és szüleiknek kisétálni a rossz út miatt a csillagvizsgálóba. A csillagda kényelmetlen megközelítése kárpótlásául kimondottan szép, derült idő várta a gyerekeket és a szüleiket. A fárasztó(…)
Gyermeknap
Április 11-n a sülysápi Szent István általános Iskolába voltunk hivatalosak gyermeknap keretén belül csillagászati előadást tartani. Az iskolásoknak készített Naprendszer előadás szűk családi körben zajlott. Köszönjük a lehetőséget, reméljük azok a gyerekek akik végig hallgatták az előadást élvezték is.
Fezosport – Túra a Naprendszerben.
Ötödik alkalommal került megrendezésre a Fezosport Turista Egyesülettel a Túra Naprendszerben elnevezésű teljesítmény túra. Sajnos az időjárás rányomta a bélyegét a túrára. A több napos folyamatos esőzés elriasztotta a túrázni szerető embereket. Azért néhány “vérmes” turista nekivágott a felázott talajú távnak, dacolva a szemerkélő esővel. Reméljük jövőre kellemes májusi időben indulhatnak neki a túrázók a(…)
Rajmon Imola 6. helyen végzett a középiskolások országos döntőjében!
Március 2-án és 3-án rendezték meg pécsi Zsolnay negyedben a 2018/19-es tanévi csillagászati verseny nemzeti középiskolai döntőjét. A SACSE is képviseltette magát ott, hiszen a szervezők között volt Kalup Csilla, aki már régóta SACSE tag és sikeres olimpikon és most a “másik oldalt” is kipróbálja, valamint a résztvevők között volt Világos Blanka, aki itthon egyedüli(…)