2014. Sze 21.
Piac avató Sülysápon
Szeptember 20.-n avatták fel a pályázati pénzből megépült szép, kulturált piacteret a város központjában. Az eseményre egy “falunap” jellegű fesztivál keretében került sor. A színes kavalkádra egyesületünk is meghívást kapott, melyet természetesen örömmel fogadtunk. Három darab távcsővel vonultunk ki. Mag Laci 300/1500-as Dobsonja, valamint Hornyák Jani 250/1200-as Newtonja EQ6-on kiállítási célokat szolgált. Bakos Jani 100/1000-es(…)
2014. Sze 10.
III. Bartos Pál emléktúra
Szeptember 06.-n rajtolt a III. Bartos Pál emléktúra mezőnye a csillagvizsgálótól. Az eddigiekhez képest csak 30 perc csúszással a hivatalos indulás időpontjától. A mezőnyt aktív és amatőr bringások közössége alkotta. A “menők” javára legyen mondva, hogy mindig türelmesen bevárták a “csigákat”. Egyébként kiváló kerékpározásra alkalmas idő volt a túra alatt. Az útviszonyok is kellemesnek mondhatók, (…)
2014. aug 26.
Ifjúsági tábor
Sikeres, jó hangulatú tábort zártunk augusztus 24.-n. Szerencsénkre az időjárás is mellénk állt így a 7 éjszakából 4 éjszaka tudtunk megfigyeléseket végezni. Kimondottan megfigyelésnek az számít amit az észlelője be is küld az adatgyűjtő központokba. A megfigyeléseken kívül nagyon sok érdekes objektumot megnéztek a tábor lakói saját és társaik szórakoztatására. 5 darab rajzos megfigyelés készült(…)
2014. aug 21.
Díszoklevél
Nagy megtiszteltetés érte egyesületünket. Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete “Sülysápért Díszoklevél” kitüntetésben részesítette a Sülysápi Amatőrcsillagász Közhasznú Egyesületet. A SACSE köszönetét fejezi azoknak akik jelentős mértékben hozzájárultak a csillagvizsgáló és a “Túra a Naprendszerben” tanösvény létrejöttéhez, és ez által ehhez a kitüntetéshez. Köszönjük, Vékony Ferencnek a Strázsa – Felső-Tápió Non-profit Leader Egyesület elnökének a pályázat kezdetén(…)
2014. Júl 30.
A Happy Centrum kis tudósai a csillagvizsgálóban
Július hónapban a Sülysápon működő Happy Centrum /napközi/ kis diákjai két csoportban keresték fel a csillagvizsgálót. A különféle programokat kínáló napközi a “Kis tudós” program egyik állomásaként a csillagászattal ismerkedtek. Mind két csoport meghallgatott egy előadást, majd a lehetőségeinkhez képest igyekeztünk nekik valami kis csillagászati élményt is biztosítani nappal.
2014. Júl 17.
Aquaridák 2014 Palé, csillagásztábor
Kilencedik alkalommal megyünk táborozni a Zselic keleti részén lévő Paléba. A táborhely a falu fölé magasodó Öreg-hegyen van néhány pince szomszédságába. A tábor 2014. július 25. -én kezdődik és augusztus 03. -n végződik. Tábor nyitás 2014. július 25.-én délután. Innentől tudjuk fogadni a táborozókat és segíteni is ettől az időponttól tudunk. /pl. feljutás a táborhelyre/ (…)
2014. Júl 16.
Előadás és bemutatás Bényén
A bényei IKSZT meghívásának eleget téve, immár második alkalommal látogattunk el Bényére. A Dolinában minden adott az előadás és a bemutatás megtartására. A nagyon szép környezetben kialakított kis fedett részen tartottuk meg az előadást, a Földet veszélyeztető kisbolygókról, majd némi várakozás után besötétedett és kezdődhetett a bemutatás az itt-ott felszakadozó felhők közt. A vége felé(…)
2014. jún 22.
Múzeumok éjszakája
Egyesületünket két helyszínre hívták június 21.-n távcsöves bemutatót tartani a Múzeumok éjszakáján. Monoron a Strázsa-hegyen a Kultpincénél Hornyák János, Pintér Margit és Fodor Antal képviselte az SACSE-t. A bemutatást Hornyák János 250/1200-as nagyon jó minőségű Dobson távcsövével végeztük. Bemutatónk mellett a látogatók megtekinthették Szabó Jenő fotóművész fotókiállítását is. Persze a fő “látványosság” az éji zseblámpás(…)