Pegazus a lovastáborban

2021 őszi szünetében Mendén jártunk, Paskóné Bán Brigi lovastáborában. Bár ők köszönték meg, hogy bemutatót tartottunk a gyerekeknek, valójában mi tartozunk hálával a tökéletesre sikerült eseményért.

Október 25-ét választottuk ki a bemutatóra, mivel tiszta eget ígért a meteorológia, illetve aznap még annyira korán kelt a Hold, hogy egy hosszabbra nyúlt bemutatásba beleférhetett (volna) a holdazás is. Végül másként alakult, mert amikor a helyszínre értünk, kiderült, hogy a táborban túlnyomórészt alsós, azon belül is az iskolát éppen csak elkezdő gyerekek vannak. Őket pedig egy tartalmas lovas nap után nem akartuk azzal fárasztani, hogy megvárjuk, amíg a Hold megfelelő magasságba emelkedik, és 22:00 órakor elkezdjük a bemutató második részét.

Saját szemmel látni egy addig csak képen látott bolygót: megfizethetetlen

A rövidebbre szabott bemutatás fél hétkor kezdődött: Fodor Balázs összeállította a távcsövet, Jutai Péter pedig addig is elkezdte a legalapvetőbb érdekességekkel megismertetni a kicsiket – és szüleiket, akik a gyerekekért jöttek a nap végén, de a beszélgetésekbe bekapcsolódva ők is ott maradtak. A bemutatás elején szóba került, hogy mit lehet látni a távcsövön keresztül, és mit lehet látni szabad szemmel – ezzel a résztvevők eldönthették, hogy inkább a távcső vagy inkább a lézerpointer körül kialakuló csoportba kapcsolódnak be. A gyerekek a távcsőben saját szemükkel nézhették meg a gyönyörűen fénylő, és addig csak fotókon látott fenséges Jupitert és a gyűrűs Szaturnuszt, majd a mélyég objektumait. A másik csoport pedig a csillagképekről és a csillagokról hallhatott és kérdezhetett.

Jutai Péter a csillagokról és csillagképekről beszél.

Ha megpróbálnánk leírni a folyamatosan záporózó kérdéseket, amit a gyerekek és szüleik feltettek a bemutatót tartó tagjainknak, több képernyőt teleírhatnánk, de a kérdések sokszínűségét felvillantandó álljon itt néhány:
1. Hol lehet ilyen zöld lézert kapni? És mennyibe kerül?
2. A mennyország hol van? A csillagok fölött? És hogyan lehet oda feljutni?
3. Hogyan keletkeznek a csillagok?

Fodor Balázs jól állta a kérdések rohamát

Az első kérdéscsoportra egzakt választ tudtunk adni, a második csoportra érzékenyet, de a legnagyobb kihívást a harmadik jelentette, mivel egy elsős kisgyerek tette fel, akinek úgy kellett elmagyarázni a csillagok keletkezését, hogy a válasz számára is tökéletesen világos legyen. Reméljük, az, hogy utána nem tett fel tisztázó kérdéseket, arra utal, hogy a válasz kielégítő volt, nem pedig arra, hogy jobbnak látta inkább nem kérdezősködni 🙂

Az est végén a legtovább kitartók még meghallgathatták Androméda tragikus, de néhol vicces részletekkel megfűszerezett történetét. A bemutató majdnem este kilenckor ért véget, és nehéz eldönteni, hogy kinek volt nagyobb élmény: a meghívóknak vagy a meghívottaknak. Mi annyit mondunk: ha Paskóné Bán Brigi azzal hívna fel, hogy ebben pillanatban induljunk hozzájuk, a vonalat már útban Mendére bontanánk.

Köszönjük.