A Tabulae Rudolphinae címlapja – I. rész
Kepler születésnapján, december 27-én sorozatot kezdünk a 16-17. század legnagyobb csillagászának emlékére. Johann Kepler előtt azzal tisztelgünk, hogy bemutatjuk egyik legfontosabb művének, a Rudolfi táblázatoknak, latin címén a Tabulae Rudolphinaenek rejtélyes és egyben rejtvényes címoldalát.
Az időben előre haladva az oszlopok egyre kidolgozottabbak
A próbakő
Az 1627-ben, Kepler élete végefelé megjelent Tabulae Rudolphinae kulcsfontosságú mű a csillagászat történetében, mert Kepler ebben a kötetben a saját, nem sokkal korábban felírt törvényeit felhasználva írta le a bolygók mozgását. A ma Kepler törvényei néven ismert összefüggések leírásában az ókor óta először jelent meg a gondolat, amely szerint a bolygók nem tökéletes körpályán, egyenletes sebességgel mozognak a Nap körül, hanem ellipszis alakú pályán, változó sebességgel. Mivel ez a naprendszermodell teljes újdonságnak számított, Keplernek bizonyítania kellett, hogy a törvényei helyesek, és nem csupán egy újabb viszonylag pontos, de mégsem tökéletes modellt állított fel, ahogyan mások korábban – az ókortól egészen Kopernikuszig.
A Tabulae Rudolphinae két, nagyjából egyforma részre osztható. Az első 120 oldalon Kepler leírja, hogy milyen módszereket használt a táblázatok összeállításához, a második 120 oldal pedig táblázatok sorozata, amellyel Kepler lehetővé tette, hogy a bolygómozgásokra felírt törvényeit ellenőrizzék. Kepler úgy gondolkodott: ha egy bolygó adott napon ott lesz, ahová a Tabulae alapján jósolható, akkor a törvények a bolygók valódi mozgását írják le.
Kepler elképesztő tudományos teljesítményét a kortársak nem ismerték fel azonnal a törvények megjelenése után, azonban a Tabulae Rudolphinae táblázatait a korszak legkiválóbbjai, akik képesek voltak követni Kepler fejtegetéseit, már a kepleri törvények próbaköveként használhatták. A Tabulae azonban csak segédeszköz volt: nem mondta meg pontosan, hogy egy bolygó egy adott napon hol lesz az égen, csupán segített a pozíció kiszámításában. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a korszak legmagasabb matematikáját használó könyv nem bizonyult nagy sikernek, így Kepler 1629-ben megjelentett egy Admonitio ad astronomos című kis füzetet, amelyben felhívta a figyelmet, hogy számításai szerint az 1631-es év folyamán a Vénusz és a Merkúr is át fog vonulni a Nap korongja előtt, és ezeket az eseményeket bárki megfigyelheti. Az Admonitióban így írt:
“Amit Astronomiae Pars Optica című könyvemben, a 8. fejezetben, a 305. oldalon tagadtam, hogy ebben az évszázadban megtörténhetne, mégpedig, hogy a Vénusz csillaga a Nap egy darabkáját eltakarhatja, arról most a számítás azt mutatja, hogy a Gergely-naptár szerint 1631. decemberének 6. napján be fog következni.”
Majd később azt írta: ha valaki szeretné megnézni a Vénusz átvonulását,
“két egymást követő napon, amelyek pedig a Gergely-naptár szerint december 6. és 7. lesznek, a Napnak a távcsövön vagy egy egyszerű lyukon keresztül beeső sugarait nézze, és amit megfigyel, más matematikusokkal, akiket esetleg a felhők gátolnak, továbbá jómagammal is, ha még élek, közölje.”
A Vénusz átvonulását Európából nem lehetett látni, mivel napkelte előtt történt, azonban az Admonitióban szinten megemlített Merkúr-átvonulásról tudjuk, hogy legalább egy ember megfigyelte, és publikálta a látottakat, megerősítve, hogy Kepler törvényei és az azokon alapuló számítások helyesek. A megfigyelés fontosságának érzékeltetésére legyen elég itt annyi: a Merkúré volt az első bolygóátvonulás, amit (Kepler számításainak köszönhetően) emberi szem láthatott.
Kepler keserű beszúrása (“ha még élek”) sajnos nem bizonyult alaptalan pesszimizmusnak: egy évvel azelőtt, hogy a Merkúr és a Vénusz átvonult a Nap előtt, Kepler elhunyt, és nem arathatta le a babérokat, bár úgy vélte, azok őt illetik. Honnét tudjuk, hogy Kepler így gondolt magára? Ha alaposan tanulmányozzuk a Tabulae Rudolphinae műalkotásnak beillő címoldalát, nyomozásunk végén csak arra a következtetésre juthatunk: Kepler tisztában volt saját tudományos eredményeinek értékével, és nem voltak kétségei azzal kapcsolatban, hogy ő az, aki több ezer évnyi munkálat után befejezte Uránia templomát.
Kepler önarcképe a címlapon
