A Tabulae Rudolphinae címlapja – III. rész

Kepler születésnapján, december 27-én sorozatot kezdtünk a 16-17. század legnagyobb csillagászának emlékére. Johann Kepler előtt azzal tisztelgünk, hogy bemutatjuk egyik legfontosabb művének, a Rudolfi táblázatoknak, latin címén a Tabulae Rudolphinaenek rejtélyes és egyben rejtvényes címoldalát.

 

Az első részben a Tabulae Rudolphinae jelentőségéről volt szó, a másodikban pedig elkezdtük a belső címoldal elemzését a képen látható templom leginkább szembetűnő elemeinek vizsgálatával. Haladjunk most tovább, és nézzük meg, hogyan ábrázolta Kepler Uránia templomának tetejét. Az elemzéséhez némi segítséget nyújt a kötet verses bevezetője, amit Johann Baptist Hebenstreit írt Kepler kérésére. A körülbelül 450 soros latin nyelvű költemény bonyolult olvasmány. Alapvetően a szöveg arra lenne hivatott, hogy segítse a címlap megértését, azonban ezt a célt a szerzőnek nem egészen sikerült elérnie, sőt néhol a nyelvezet annyira bonyolult, hogy még az egyértelműnek tűnő képi utalásokat is összezavarja. A következő leírás elkészítéséhez részint az ábrát, részint a költeményt vettük alapul.

 

Uránia és a magyar királyok

 

Kepler a templom tetején Urániát és más istennőket ábrázolt. Mindegyikük kezében egy vagy több csillagászati eszköz

 

Uránia, az asztronómia és az asztrológia múzsája

A kupola közepén Uránia, a csillagászat múzsája ül Apolló szekeréhez hasonló kocsijában (vagy kerekes trónján), fején csillagos koronával, előtte felhőszerű pára száll fel.

Uránia múzsa és istennő

Uránia múzsa és istennő egy személyben, a legfiatalabb a klasszikus kilenc múzsa közül. A koronáján levő csillagok jelképezik érdeklődését a csillagászat és az asztrológia iránt – a 17. század elején a két “tudományág” még nem vált el egymástól. Azonban éppen Kepler és Brahe eredményei segítettek elválasztani a csillagjóslást a csillagászattól, és Kepler volt az utolsó jelentős fizikus, aki még hitt az asztrológiában.

Kepler nagyjából 800 horoszkópot készített, leginkább befolyásos személyeknek (többek közt Rudolf császárnak), de elkészítette a saját horoszkópját is. Míg az első esetben valószínűleg a megélhetés és a patrónusai iránti engedelmesség vezette őt, saját horoszkópját bizonyára azért rajzolta fel, mert kíváncsi volt rá, hogy mit tartogattak neki a bolygók, amikor megszületett.

 

Johann Kepler saját kézzel rajzolt horoszkópja. A dátum (1571. december 27.) a Gergely pápa által elrendelt naptárreform szerint 1572. január 6.

 

Kepler természettudósként sem tudott teljesen szakítani az asztrológia ókori hagyományával, hiszen azt azoktól a tudósoktól örökölte, akiknek a csillagászati eredményeire épített. Ne feledjük: a 17. század elején tudománytalan volt azt állítani, hogy a Földet egy láthatatlan erő tartja a Nap körüli pályáján. Valószínűleg sokkal hihetőbben hangzott a kortársak számára az az állítás, hogy a Marsnak vagy a Vénusznak valamilyen hatása lehet az emberek életére, tehát az asztrológia működik.

Kepler így fogalmazta meg az asztrológiához való viszonyát: “Senki se higgye tehát – ahogyan korábban elhangzott –, hogy a csillagjóslás őrültségében és istentelenségében ne lehetne hasznos tudást és valami szent dolgot, egy mocskos pocsolyában ehető csigát, kagylót, osztrigát vagy angolnát, egy nagy rakás féreg közt akár egy selyemhernyót találni, illetve egy bűzlő trágyadombon egy szorgos tyúknak egy jó magocskát, netán gyöngyszemet vagy aranyrögöt kikaparni.”

Az első jelentős fizikus, aki egyértelműen sarlatánságnak tartotta a csillagjóslást, nem sokkal Kepler után élt, és Sir Isaac Newtonnak hívták.

 

A magyar királyok

Uránia egyik kezében babérágat tart, amit éppen Jupiter madarának, a sasnak készül átadni.

 

Uránia babérkoszorút nyújt a Habsburgokat jelképező sasnak

 

Ez a sas, mint a költeményből és az ábrázolásból is kiderül, nem annyira Jupiterhez, mint inkább a Habsburg uralkodókhoz kötődik – akik ekkoriban magyar királyok is voltak. A latin versben a szerző megemlíti I. Rudolfot, aki alatt Brahe és Kepler elkezdte a munkát, és akit lemondatott az öccse, II. Mátyás, arra hivatkozva, hogy Rudolfon elhatalmasodott az elmebaj. Miközben ez a kortárs leírások alapján igaz lehetett, érdemes megemlíteni, hogy I. Rudolf “bűnlajstromához” hozzátartozott az is, hogy intenzíven érdeklődött a természettudományok, többek közt a csillagászat iránt…

I. Rudolf

 

Giuseppe Arcimboldo finoman szólva nem szokványos uralkodói portréja jól illik Rudolf furcsa természetéhez

 

I. Rudolf (magyar király: 1572–1608) fővárosát Bécsből Prágába tette át, ahol a török kiűzésére szőtte (sajnos füstbe ment) terveit, illetve a művészetek és a tudományok központját alakította ki. A kortársak legalábbis értetlenkedéssel figyelték, hogy a Habsburg uralkodó teljesen elhanyagolja császári-királyi kötelességeit, depressziós időszakok gyötrik, néha évekig alig mozdul ki a palotából, okkult tudományokkal foglalkozik vagy képes órákon át nézegetni egy szép tárgyat. A tudománytörténet azonban hálás lehet neki, hiszen udvarába hívta számtalan művész és tudós mellett kora három kiemelkedő természettudósát: a dán Tycho Brahét, a német Johann Keplert és az angol John Deet. Közülük az első kettő a csillagászat történetének legnagyobb alakjai közé tartozik, és munkásságuk aligha lehetett volna olyan sikeres egy nagy hatalmú és hatalmas összegek felett rendelkező támogató nélkül.

 

II. Mátyás

I. Rudolf után a költeményben és a magyar királyok sorában is öccse, II. Mátyás (1608–1618) következik, aki megtartotta Keplert udvari matematikusi pozíciójában, azonban a megígért bért nem fizette ki neki teljes egészében, vagyis némi fenntartással kell kezelnünk a versben olvasható kijelentést: “Mátyás ugyanúgy előmozdította az égi könyvek kiadását”.

 

II. Mátyás portréja egészen más uralkodói szerepfelfogásról árulkodik

 

A Tabulae Rudolphinae elkészítésének nehézségeit mutatja, hogy a Rudolf alatt megkezdett munkát Kepler II. Mátyás tízéves uralkodása után II. Ferdinánd (1618–1637) alatt ismét majdnem tíz évig folytatta, mire a könyv valóban nyomdába kerülhetett.

 

II. Ferdinánd

 

II. Ferdinánd, aki száműzte Keplert Grazból, de csaknem 30 évvel később az ő támogatásával adták ki a Tabulae Rudolphinaet

 

Ferdinánd támogatása jelentősebb volt, mint Mátyásé, és a császár-király szívén viselte Kepler sorsát – nem úgy, mint első találkozásukkor. Kettejük kapcsolata fagypontról indult. 1600-ban Ferdinánd (akkoriban osztrák főherceg, három osztrák tartomány irányítója) lényegében személyesen űzte ki Keplert Grazból – egy bírósági tárgyaláson a bigott katolikus főherceg rá akarta venni Keplert, hogy térjen át katolikusnak, amire Kepler természetesen nem volt hajlandó. Ezután a tudós három napot kapott, hogy elhagyja a Ferdinánd uralma alatt álló tartományokat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Kepler Grazból Prágába ment, ahol Brahe közeli munkatársa lett, majd pártfogásába vette őt Rudolf császár – Ferdinánd főherceg és későbbi császár-király nagybátyja. Lényegében tehát Kepler Ferdinándnak köszönhette, hogy egyáltalán hozzájuthatott Brahe feljegyzéseihez, és elkezdhette írni a Tabulae Rudolphinaet. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltesszük, a vallásos Keplernek többször eszébe juthatott a bibliai idézet: Isten útjai kifürkészhetetlenek…

Szerencsére Ferdinánd a császárrá koronázása után nem akarta eltávolítani Keplert az uralma alatt álló birodalom területéről, hanem támogatásáról biztosította a kiváló tudóst, illetve többször küldött neki alkalmi segélyt. A költemény idealizáló szavaihoz, mely szerint Ferdinándé lehet “a babérkoszorú és a dicsőség”, ha végre kiadják a munkát, ami “minden halandó szív legfőbb vágya”, azért annyit tegyünk hozzá a történeti hűség kedvéért, hogy Kepler élete végére (1630) a Habsburg udvar Ferdinánd nagylelkűsége ellenére is kb. 13000 guldennel, vagyis több évtizednyi fizetéssel tartozott a csillagásznak és udvari matematikusnak (amely kintlevőséget halála után száz évvel sem tudtak behajtani az örökösök).

Végül még egy rövid exkurzust tegyünk, ha már említettük a magyar uralkodókat. A fent említett években a magyar történelemben a következő kulcsesemények történtek:

  • 1591–1606: tizenötéves háború a török ellen, pusztító tatár betörések, teljes anarchia az országban, kifizetetlen zsoldosok fosztogatják az országot
  • 1604–1606: Bocskai István szabadságharca Rudolf ellen
  • 1610 körül: erdélyi–török összecsapások, majd erdélyi polgárháború

Nem szeretnénk nagyon leegyszerűsíteni a történelmet, de aligha kell magyarázni, hogy mennyire mást jelent a gazdasági-kulturális-tudományos fejlődés szempontjából, hogy egy állam élet-halál harcot vív a törökök és a náluk is kegyetlenebb tatárok ellen, vagy azzal van elfoglalva, hogy összegyűjtse a kor legnagyobb természettudósait a császári palotába…

 

A sas

A madárra visszatérve: a Ferdinándot jelképező sast hájjal kenegette Uránia, hogy legyen kegyes a szerzőhöz, ami meg is történt, mint a képen látszik. Ferdinánd nemcsak támogatta a kötet kiadását, de nyomtatási privilégiumot is biztosított Keplernek. Utóbbi azért volt fontos, mert a szerzői jog ismeretlen fogalom volt a 17. században, és Kepler tartott tőle, ha mindenki számára világossá válik, hogy a Tabulae Rudolphinae forradalmi jelentőségű munka, jó üzletet szimatoló nyomdászok lemásolják, kinyomtatják és értékesítik. Egyszerűbben fogalmazva: ellopják a könyvet, aminek elkészítésére majdnem egész felnőtt élete ráment.

Hebenstreit soraiból kiderül, hogy kegyessége jeleként a birodalmi sas “arany jogarával támogatta az állandóan csúszó munkát”, és “arany-,  illetve ezüstpénzt szórt”. A költemény szemérmesen hallgat a fent említett hatalmas összegről, amivel a császári udvar tartozott Keplernek, viszont a képet megnézve láthatjuk, hogy Kepler mintegy fricska és jelzés gyanánt úgy rajzoltatta meg saját személyét a templom alsó részén, hogy asztalára mindössze két érme esik a pénzesőből…

 

Kepler asztalára két leeső pénzérmét rajzolt a művész, ezzel jelezve az értő szemeknek a szerző nyomorúságos anyagi helyzetét